Liberális puccs fenyeget
Az elmúlt napok szlovákiai belpolitikai fejleményei újra rávilágítottak arra a nyilvánvaló tényre, hogy a szlovákiai liberálisok – a külföldi elvtársaikhoz hasonlóan – képtelenek ellenzékiként működni, így az egyedüli céljuk a hatalom bármi áron történő megszerzése.
Szlovákiában így egyre több szó esik az előre hozott választásokról, a liberálisokat ismerve azonban az sem kizárt, hogy a választásokat kikerülve, a Hlasba beépített liberális ügynökeiket és a hozzájuk közel álló Peter Pellegrini államfőt felhasználva erőszakolnak ki egy kormányváltást. Nem ez lenne az első ilyen alkalom, és őket – a Progresszív Szlovákiát, az SaS-t és a többi globalista törpepártot – ismerve nekik pár hónap is elég lenne ahhoz, hogy fenekestül felforgassák az országot.
A tét óriási, ezúttal ugyanis nem pusztán arról lenne szó, hogy az egyik kormány váltja a másikat. A Fico-kabinet szuverenista politikájával szemben a liberálisok teljes ideológiai fordulatot hoznának. Mára ugyanis a liberalizmus ugyanolyan veszélyes, totalitárius ideológiává nőtte ki magát, mint annakidején a nácizmus és a kommunizmus, és ha hagyjuk, hogy a fejünkre nőjenek, a módszereikben sem különböznek majd az előbb jelzett elődjeiktől.
Az elmúlt évtizedekben elterjedt liberális ideokrácia hajszálpontos kórképét az elmúlt napokban a jeles orosz filozófus és geopolitikai elemző, Alekszandr Dugin a Ria Novosztyi hírportálon megjelent elemző írásában vázolta fel. „A politikai korrektség és a szélsőségesség elleni küzdelem álcája alatt a liberálisok a közvélemény manipulálására kidolgozott rendszert építettek ki, amely gyakorlatilag megszünteti a szólásszabadságot” – állítja Dugin, aki szerint mindenkit, aki csak egy kicsit is ellenkezik vagy eltér a balliberális kurzustól, azt azonnal „szélsőjobboldalinak”, „rasszistának”, „fasisztának” és „nácinak” bélyegeznek, kirekesztésnek, jogi üldözésnek vetnek alá, egészen a börtönbüntetésig. A liberális elitek Dugin szerint nyíltan a társadalom gyengeelméjű, öntudatlan elemeinek tekintik az átlagpolgárokat, a demokráciát pedig nem „többségi”, hanem „kisebbségi” uralomként definiálják. Mindent, ami nem esik egybe a szélsőséges liberális napirenddel, álhírnek, ellenséges propagandának, összeesküvés-elméletnek bélyegeznek, ami büntetőintézkedéseket igényel. Mindent, ami eltér az ultrabalos liberalizmus dogmájától, elfogadhatatlannak tartanak, üldöznek és blokkolnak. Dugin szerint a liberalizmus így mára totalitárius és teljesen intoleráns ideológiává változott.
Ennek a liberális terrornak mondtak nemet az elmúlt időszakban egyre több országban, köztük az Egyesült Államokban is, ahol január 20-ától Donald Trump veszi át a kormányrudat. Az elemzők egy része forradalmi változásokra számít. Az elmúlt hetek történései pedig arra vallanak, hogy Trump és legközelebbi munkatársai máris nekiláttak a liberális rendszer lebontásának, olyan hazafias, szuverenista vezetők hatalomra juttatásának és támogatásának, akik osztják a trumpista eszméket és stratégiákat. Dugin szerint „Orbán Magyarországa, Fico Szlovákiája és Meloni Olaszországa illeszkedik a legkönnyebben ebbe a modellbe, ezek az rezsimek ugyanis már eddig is a hagyományos értékekre támaszkodtak, és különböző mértékben ellenálltak a globalistáknak”. Az elkövetkező időszakban pedig további országok követhetik a példájukat.
Ha egy előrehozott választásokat vagy egy kierőszakolt kormányváltást követően a szélsőliberális Progresszív Szlovákia és az SaS kerülne hatalomra, Szlovákia szembefordulna az új amerikai irányvonallal, márpedig ők tudják a legjobban, hogy ez nem a legkedvezőbb megoldás. A szlovákiai liberálisok épp az eddig regnáló liberális washingtoni elvtársaikra támaszkodva tették pokollá a szlovákiai szuverenista politikusok életét, így pontosan tudják, mire számíthatnak egy ellenkező, antiliberális amerikai politikai felállás esetén. Röviden: semmi jóra. Épp ezért ezúttal még az egyébként liberális pártokra szavazók érdekei is azt diktálnák, hogy Szlovákiában minél tovább tartson ki a jelenlegi szuverenista kormány, a progresszív pártok hatalomra jutása ugyanis súlyos veszélyt jelentene az ország geopolitikai érdekeire. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy egy liberális fordulat esetén újra szembesülnünk kellene az összes beteges progresszív agymenéssel, a LMBTQ- és migránssimogatástól kezdve, a klímahisztin és a drogok legalizálásán keresztül, egészen a nyugdíjak, szociális juttatások és az alkalmazottak jogainak a durva lefaragásáig, nem beszélve az ukrajnai háborúval kapcsolatos életveszélyes nézeteikről.
Sulyok Tamás: a szuverén magyar államiságot ünnepeljük
Augusztus 20-a a szuverén magyar államiság ünnepe, egy ezredévi magyar élet origója – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a nemzeti…
Augusztus 20-ai ünnepi programok
Eljött a Szent István-nap rendezvénysorozat csúcspontja: augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Budapest számos pontján lesznek koncertek, előadások, foglalkozások kicsiknek és…
Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé
Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé a Barátság vezetéken keresztül az oroszországi transzformátorállomást ért vasárnap éjszakai ukrán támadást követően – jelentette…
Orbán Európa és Oroszország csúcstalálkozóját sürgeti
Magyarország üdvözli a Trump–Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra –…
Kovács Zoltán: a baloldal mindig gyűlölte a nemzeti ünnepeket
Az álhírterjesztés mérete, minősége és a szereplői változtak, de a baloldal 15 éve ugyanazt csinálja, mint most: mindent tagad, amit…
Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját
Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját és cukormentes tortáját a Szent István-napi programsorozat keretében a Magyar Ízek Utcájában.