LEGOLVASOTTABB











Így rabolják el az életünket a közösségi oldalak

Gratulálok, kedves olvasó! Ha ehhez a cikkhez valamelyik közösségi oldal görgetésével jutottál el, valószínűleg épp a saját agyad kaszinójában ülsz. A nyerőgép kattog, a színes fények villognak, a „főnyeremény” pedig nem más, mint még egy elvesztegetett óra az életedből. Hogyan akadályozhatjuk meg, hogy elrabolják az életünket?

A közösségi oldalak a gyerekekre sincsenek tekintettel, ugyanúgy beszippantják az elméjüket és ellopják az idejüket, mint a felnőttekét (Fotó: SITA/Business Wire)
❚❚

„A közösségi médiát eleve úgy tervezték, mint a Las Vegas-i kaszinókat: sodró, végtelen folyosók, kanyarok, labirintusok, ahol a kijárat mindig máshol van, és soha nem találod meg. TikTok, Instagram, Facebook – mind ugyanaz a módszer: mindent megtesznek azért, hogy elveszítsük az időérzékünket. És ami a legszebb: mi még tapsolunk is nekik, hogy ellopják a legdrágább kincsünket, az időt” – figyelmeztet a brit hír- és véleményoldalon, az unherd.com portálon megjelent elemző írásában a technológiára és pszichológiára szakosodott Gurwinder Bhogal. Szerinte sokat elmond az emberekről, hogy az adatlopás miatt képesek vagyunk felháborodni: „Hogy merik a fotóimat reklámcélokra használni!” – de ha ugyanaz a cég ellopja az időnket, amit a képernyő előtt bénázva töltünk, akkor csak mosolygunk, és nyomunk még egy szívecskét.

A közösségi oldalak által használt recept rendkívül egyszerű: a memória és az időérzékelés manipulációjára épül. Agyunk úgy működik, hogy a színes, emlékezetes események lassabbnak tűnnek. Egy nyaralás tele új élménnyel utólag hosszúnak tűnik, míg a reptéri várakozásból semmire sem emlékszel, tehát rövidnek érzed. A közösségi média zseniálisan kombinálja a kettőt: a jelenben gyorsnak tűnik, mert a posztok lapozgatása rutin; a múltban pedig rövidnek, mert semmire sem emlékszel belőle. Az eredmény: az élet megrövidül, és észre sem veszed, hogy eljárt feletted az idő.

Hadd tegyek fel egy kellemetlen kérdést: emlékszel akár három konkrét posztra, amit tegnap láttál? Persze hogy nem. Pedig lehet, hogy három órát görgettél. A Facebook volt elnöke, Sean Parker maga is bevallotta: direkt úgy tervezték a platformot, hogy minél több időt raboljon el a felhasználóktól. Nem véletlen, hogy ő már régóta nem használja.

És ha azt hiszed, hogy ez véletlen, akkor üdvözöllek a naivak klubjában. Már a múlt század hetvenes éveiben kitalálták a kaszinókban, hogyan kell úgy elrendezni a termet, hogy a játékos sose találja a kijáratot. A közösségi hálók ezt csak továbbfejlesztették: végtelen görgetés, automata lejátszás, notifikációk, amelyek ugyanazt csinálják, mint a kaszinóban a szomszéd asztalról jövő üdvrivalgás: „csatlakozz te is, mert kimaradsz valamiből!” A legundorítóbb az egészben, hogy nemcsak a jelenünket rabolják el, hanem az emlékeinket is. Egy könyv, egy film évekkel később is felidézhető, de a tegnapi hírfolyamból semmi. És mit ajánlanak a szakemberek? Legyél „tudatos felhasználó”! Hahaha. Próbáld meg tudatosan használni a kaszinót: menj be, húzd meg a kart egyszer, aztán mosolyogva sétálj ki. Ez így nem működik. Mit lehet akkor tenni? „Semmi forradalmi recept nincs, csak az, amit a filozófusok kétezer éve mondanak: élni kell, nem görgetni. Olvass könyvet, utazz el valahová, beszélgess hús-vér emberekkel. Az új, valódi élmények hosszabbá teszik a szubjektív időt. Minden más csak illúzió” – figyelmeztet Bhogal.

Küldj nekünk tippet




| | 0 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Végtelen háború. Ukrajna felfedte a lapjait

Ukrajna nem fog beleegyezni egy olyan kapitulációba, amelyet békemegállapodásnak álcáznak – jelentette ki Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők volt…

11. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Salvini: Európát tönkreteszik a muszlim bevándorlók

Európa túl sok, főleg muszlim bevándorlónak engedi meg, hogy belépjen országunkba, és tönkretegye társadalmunkat, értékrendünket, gazdaságunkat – hangoztatta Matteo Salvini…

11. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa Putyin általi lerohanásával riogat Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő még az ukrajnai háború…

10. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az eddigieknél is többen menekülnek Ukrajnából

Az előző hónaphoz képest szeptemberben tovább emelkedett azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unió…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a Tisza Párt szimpatizánsai?

A magyar szuverenitás elleni legsúlyosabb támadás az elmúlt években, hogy a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer magyar ember adatait,…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így pihen a magyar az év utolsó heteiben

Az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen, ebben a szálláskategóriában Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát,…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az energiaárakat a geopolitika, nem a józan ész befolyásolja

Az Európai Unió (EU) jelenlegi energetikai szabályozását nagyban befolyásolja a geopolitika. Egyre inkább hiányzik a józan paraszti ész – véli…

10. 11. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Nyugat leleplezte az ukránok óriási veszteségeit

Az ukrán hadsereg teljes vesztesége meghaladta a megdöbbentő 1,7 millió főt – írja a Militari Watch Magazine. A lap információi…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Moduláris atomerőművek: Magyarország lehet a modell

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén – mondta Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lavrov elárulta, miért nem érhet véget a háború

Lehetetlen az ukrajnai konfliktust lezárni a kiváltó okok megszüntetése és az orosz érdekek figyelembe vétele nélkül – jelentette ki Szergej…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel már nem zsarolhatja tovább Magyarországot

Az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem, azt is mondhatjuk, hogy ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A chatbotok uralta antiszociális korszak küszöbén állunk

A közösségi média korszaka a végéhez közeledik, és a helyébe lépő új világ még az előbbinél is riasztóbb lesz. A…

10. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Orbán szerint a szankciók alóli mentességünk időhatár nélküli

Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök a Donald…

09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Amerikai üzemanyag a magyar atomerőműben

A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás…

09. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarországnak is lehetnek HIMARS rakétái

HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről maga a honvédelmi miniszter beszélt a…

09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukránok szerint Budapest „Moszkva és Kína trójai falova”

A magyar kormány politikája az Európai Unió és a NATO egységének gyengítését célozza – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk volt ukrán…

09. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Moszkva elleni szankciókon már az egész világ nevet

Az Oroszország ellen az ukrajnai háború miatt 2022 óta bevezetett, példátlanul durva nyugati szankciók a visszájára sültek el. A legnagyobb…

09. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.