LEGOLVASOTTABB











Végül mégsem Trump kapta a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság. A Nobel-békedíj az egyetlen, amelyet nem a díjak svéd alapítója, Alfred Nobel hazájában, hanem Norvégiában, Oslóban ítélnek oda és adnak át.

María Corina Machado az utóbbi évben bujkálásra kényszerült, de az életét veszélyeztető súlyos fenyegetések ellenére nem hagyta el hazáját (Fotó: SITA/AP/Ariana Cubillos)
❚❚

Az indoklás szerint Machado „fáradhatatlanul dolgozik a demokratikus jogokért Venezuelában, és küzd azért, hogy igazságos és békés módon demokrácia jöhessen létre a diktatúrából”. „A Nobel-békedíjat 2025-ben a béke egy bátor és elkötelezett védelmezője kapja, egy olyan nő, aki az egyre erősödő sötétségben is életben tartja a demokrácia lángját” – hangzott el az oslói bejelentésen.

Az indoklásban szerepel az is, hogy Venezuela egy viszonylag demokratikus berendezkedésű és virágzó országból vált azzá a brutális, autoriter állammá, amely ma humanitárius és gazdasági válságtól szenved. A venezuelai emberek többsége mélyszegénységben él, miközben a társadalom legfelső szintjén élő kevesek egyre gazdagodnak. Az erőszakos államgépezetet az ország polgárai ellen fordítják. Csaknem 8 millió venezuelai hagyta már el a hazáját. Az ellenzéket szisztematikusan ellehetetlenítik választási csalások, jogi eljárások és bebörtönzések útján. María Corina Machado az utóbbi évben bujkálásra kényszerült, de az életét veszélyeztető súlyos fenyegetések ellenére nem hagyta el hazáját, ami milliók számára szolgált inspirációként.

Sokan egyébként arra számítottak, hogy idén Donald Trump amerikai elnök kapja majd a Nobel-békedíjat. A Gázában fogva tartott túszok családjai kérték a norvég Nobel-bizottságot, hogy ebben a hónapban adja az Egyesült Államok elnökének a Nobel-békedíjat, elismerve szeretteik kiszabadításáért tett erőfeszítéseit. Júliusban Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatalosan is Trumpot jelölte a díjra, méltatva az elnök szerepét az azt megelőző hónapban lezárult 12 napos Izrael–Irán háború befejezésében, valamint a 2020-as Ábrahámi Egyezmények megkötésében, amelyek négy arab országgal normalizálták Izrael kapcsolatait. Ez a jelölés azonban csak a 2026-os díjra lenne érvényes, mivel a 2025-ös díjra vonatkozó jelölési időszak január 31-én lezárult.

A 11 millió svéd koronával (388 millió forint) járó Nobel-békedíjat december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át Oslóban. Az első Nobel-békedíjat 1901-ben a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát alapító Henry Dunant kapta. Legfiatalabban a 2014-ben, 17 éves korában kitüntetett pakisztáni diáklány, Malala Juszafzai, aki egyben a mindenkori legfiatalabb Nobel-díjas, legidősebben pedig, 86 évesen a Pugwash-mozgalmat elindító brit Joseph Rotblat részesült a kitüntetésben 1995-ben.

Küldj nekünk tippet




Trump furfangos üzletet kötött Orbánnal

Az amerikai elnök, Donald Trump a múlt héten váratlanul nagyvonalú ajándékot adott Orbán Viktor magyar kormányfőnek. Engedélyezte számára, hogy Magyarország…

11. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Végtelen háború. Ukrajna felfedte a lapjait

Ukrajna nem fog beleegyezni egy olyan kapitulációba, amelyet békemegállapodásnak álcáznak – jelentette ki Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők volt…

11. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Salvini: Európát tönkreteszik a muszlim bevándorlók

Európa túl sok, főleg muszlim bevándorlónak engedi meg, hogy belépjen országunkba, és tönkretegye társadalmunkat, értékrendünket, gazdaságunkat – hangoztatta Matteo Salvini…

11. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa Putyin általi lerohanásával riogat Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő még az ukrajnai háború…

10. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az eddigieknél is többen menekülnek Ukrajnából

Az előző hónaphoz képest szeptemberben tovább emelkedett azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unió…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a Tisza Párt szimpatizánsai?

A magyar szuverenitás elleni legsúlyosabb támadás az elmúlt években, hogy a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer magyar ember adatait,…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így pihen a magyar az év utolsó heteiben

Az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen, ebben a szálláskategóriában Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát,…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az energiaárakat a geopolitika, nem a józan ész befolyásolja

Az Európai Unió (EU) jelenlegi energetikai szabályozását nagyban befolyásolja a geopolitika. Egyre inkább hiányzik a józan paraszti ész – véli…

10. 11. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Nyugat leleplezte az ukránok óriási veszteségeit

Az ukrán hadsereg teljes vesztesége meghaladta a megdöbbentő 1,7 millió főt – írja a Militari Watch Magazine. A lap információi…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Moduláris atomerőművek: Magyarország lehet a modell

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén – mondta Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lavrov elárulta, miért nem érhet véget a háború

Lehetetlen az ukrajnai konfliktust lezárni a kiváltó okok megszüntetése és az orosz érdekek figyelembe vétele nélkül – jelentette ki Szergej…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel már nem zsarolhatja tovább Magyarországot

Az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem, azt is mondhatjuk, hogy ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A chatbotok uralta antiszociális korszak küszöbén állunk

A közösségi média korszaka a végéhez közeledik, és a helyébe lépő új világ még az előbbinél is riasztóbb lesz. A…

10. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Orbán szerint a szankciók alóli mentességünk időhatár nélküli

Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök a Donald…

09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Amerikai üzemanyag a magyar atomerőműben

A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás…

09. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarországnak is lehetnek HIMARS rakétái

HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről maga a honvédelmi miniszter beszélt a…

09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukránok szerint Budapest „Moszkva és Kína trójai falova”

A magyar kormány politikája az Európai Unió és a NATO egységének gyengítését célozza – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk volt ukrán…

09. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Moszkva elleni szankciókon már az egész világ nevet

Az Oroszország ellen az ukrajnai háború miatt 2022 óta bevezetett, példátlanul durva nyugati szankciók a visszájára sültek el. A legnagyobb…

09. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.