Szlovákiában csak két nem van: férfi és nő
A szlovák parlament ma elfogadta azt az alkotmánymódosítási javaslatot, amely csak két nemet ismer el – a férfit és a nőt –, megtiltja a gyermekek örökbefogadását nem házas párok számára, valamint a béranyaságot.
A javaslatra a jelenlévő 99 képviselőből 90 szavazott igennel, 7 nemmel, tartózkodó pedig nem volt. A módosítást támogatták a kormánypártok, vagyis a Smer, az SNS és a Hlas képviselőcsoportjai, kivéve Ján Ferenčákot, aki ugyan jelen volt, de nem szavazott. Az ellenzéki pártok közül igennel szavaztak a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) képviselői, kivéve František Mikloškót és František Majerskýt. Emellett minden független képviselő támogatta, közülük egyedül Ľubomír Galko szavazott ellene. Megszavazta a módosítást azonban a Keresztény Unió képviselője, Richard Vašečka is, valamint Igor Matovič Szlovákia Mozgalmának két képviselője – az egykori egészségügyi miniszter, Marek Krajčí és Rastislav Krátky.
Az indítvány benyújtójának indoklása szerint a módosítás célja a hagyományos értékek megerősítése Szlovákia kulturális örökségének megőrzése érdekében. Boris Susko igazságügyi miniszter (Smer) szerint ezek az értékek az alkotmány preambulumából fakadnak, és szorosan kapcsolódnak a házasság férfi és nő közötti egyedülálló kötelékként való elismeréséhez.
A képviselők által elfogadott alkotmánymódosítás hangsúlyozza Szlovákia szuverenitását az alapvető kulturális-etikai kérdésekben, mint az élet és az emberi méltóság védelme, a magán- és családi élet, valamint a házasság és a család. Többek között bekerült az alkotmányba, hogy Szlovákia csak két nemet ismer el: a férfit és a nőt. Gyermeket csak házas párok fogadhatnak örökbe. Bevezetik továbbá a férfiak és nők közötti egyenlőséget az elvégzett munkáért járó bérezés terén. A szülőknek joguk lesz dönteni gyermekeik részvételéről az állami nevelési-oktatási programon túlmutató oktatásban, illetve olyan tananyagban, amely az intim életet vagy a szexuális magatartást érinti.
Trump furfangos üzletet kötött Orbánnal
Az amerikai elnök, Donald Trump a múlt héten váratlanul nagyvonalú ajándékot adott Orbán Viktor magyar kormányfőnek. Engedélyezte számára, hogy Magyarország…
Veszélyben a Tisza Párt szimpatizánsai?
A magyar szuverenitás elleni legsúlyosabb támadás az elmúlt években, hogy a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer magyar ember adatait,…
Így pihen a magyar az év utolsó heteiben
Az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen, ebben a szálláskategóriában Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát,…
Moduláris atomerőművek: Magyarország lehet a modell
Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén – mondta Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth…
Brüsszel már nem zsarolhatja tovább Magyarországot
Az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem, azt is mondhatjuk, hogy ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk…
Orbán szerint a szankciók alóli mentességünk időhatár nélküli
Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök a Donald…
Amerikai üzemanyag a magyar atomerőműben
A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás…
Magyarországnak is lehetnek HIMARS rakétái
HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről maga a honvédelmi miniszter beszélt a…





















