Egyre szédítőbb ütemben drágulnak a lakások
Szeptemberben folytatódott a lakásárak emelkedése Magyarországon, országosan 2,7 százalékkal, Budapesten pedig 2,6 százalékkal nőttek az árak az előző hónaphoz képest az augusztusi 1,2, illetve 1,4 százalékos havi drágulást követően – közölte az ingatlan.com pénteken.
Az ingatlanhirdetési portál tájékoztatása szerint éves összevetésben országosan 16,8 százalékkal, Budapesten pedig 22,1 százalékkal magasabbak a kínálati árak, mint egy évvel korábban, de közel azonos mértékben nőttek az árak Észak-Magyarországon, 20,8 százalékkal, ami meghaladja Pest vármegyében (15,4 százalék) és a Nyugat-Dunántúli régiókban mért (14,6 százaléka) növekedési ütemet. Havi összevetésben a legnagyobb növekedést szeptemberben Észak-Magyarországon regisztrálták, 6,3 százalékkal, ami duplája a Pest vármegyei 2,9 százaléknak és magasabb, mint a Nyugat-Dunántúlon mért 4,0 százalék.
A közlemény idézi Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta: a mostani áremelkedés nem meglepő az Otthon Start programhoz köthető keresletélénküléshez képest. A kelet-magyarországi régiókban az árak egyre gyorsabban közelítenek a nyugat-magyarországi és Pest megyei szintekhez, vagyis záródik a lakáspiaci árolló – tette hozzá Balogh.
Az ingatlan.com pár adatot közzétett az október eleji használt lakóingatlan árakról. A legnagyobb kínálattal rendelkező budapesti városrészek közül a XIII. kerületben szeptemberben a medián ár 26 százalékkal 1,6 millió forintra emelkedett. A VII. kerület közel 1,5 milliós, a VI. kerületi 1,6 milliós mediánár éves szinten 37, illetve 23 százalékos emelkedésnek felel meg. A fővároson kívüli piacon a legjelentősebb kínálattal rendelkező városok közül Debrecenben október elején 987 ezer forint a négyzetméterárak középértéke, ami éves szinten 19 százalékos növekedést jelent. Szegeden a medián ár 937 ezer forint (+23 százalék), Pécsen 818 ezer forint (+24 százalék), Kecskeméten 765 ezer forint (+19,7 százalék), míg Salgótarjánban 287 ezer forint volt (+1,4 százalék).
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























