LEGOLVASOTTABB











Az utolsó magyar túsz is kiszabadulhat Gázából

Izrael és az iszlamista Hamász terrorszervezet megállapodott a tűzszünet és a túszalku első szakaszáról Egyiptomban, Sarm es-Sejkben csütörtökre virradó éjjel. Donald Trump amerikai elnök bejelentette az izraeli túszok hétfői kiszabadulását.

„Hazajönnek” feliratú kartonlapot tart egy nő a Gázai övezetben fogva tartott izraeli túszok szabadon bocsátását követelő párizsi tüntetésen (Fotó: SITA/AP/Thomas Padilla)
❚❚

A gázai fegyveres konfliktus lezárásáról született friss megállapodás újabb bizonyíték arra, hogy Donald Trump igazi békeelnök, a rendezés nyomán ráadásul rövidesen kiszabadulhat az utolsó magyar túsz is – közölte Szijjártó Péter magyar külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A Hamásszal kötött alku első szakasza a gázai háború lezárását és a túszok szabadon bocsátását célozza. „Ez azt jelenti, hogy minden túszt nagyon hamar szabadon engednek, és Izrael visszavonja erőit az egyeztetett vonalig” – közölte az amerikai elnök, aki a megállapodás aláírásához vezető erőfeszítéseket vezette. Később hozzátette, hogy a túszokat – köztük az elhunytakat is – hétfőn adják át Izraelnek. A Háárec című újságnak a tárgyalásokba betekintéssel rendelkező forrás azt nyilatkozta, hogy az élő túszok azonban már szombaton vagy vasárnap szabadulhatnak. Benjamin Netanjahu izrael miniszterelnök közölte, hogy csütörtökön összehívja az izraeli kormányt a Hamásszal kötött tűzszüneti megállapodás jóváhagyására és valamennyi túsz hazahozatalára.

„Én azt gondolom, hogy általában a közel-keleti béke egyetlen reménye Donald Trump, ezt mutatják a tények és a történelmi tapasztalatok. A Közel-Keleten mindenfajta kísérlet zajlott már az elmúlt sok-sok évtizedben arra, hogy ott békés egymás mellett élést teremtsenek az ottani nemzetek, az ottani emberek számára. Ezek a kísérletek mind-mind kudarcba fulladtak egy kivételével” – fogalmazott Szijjártó. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Donald Trump most egy újabb, nagyon súlyos biztonsági konfliktus feloldásában játszott nélkülözhetetlen szerepet, és Közép-Európában abban lehet reménykedni, hogy az amerikai elnök hasonlóan sikeres lesz az ukrajnai háború lezárásában is.

A miniszter végül arra is kitért, hogy a Hamász palesztin terrorszervezet fogságában van egy magyar állampolgárságú személy is, aki még életben lehet. „Reméljük, hogy a Jóisten megsegít minket és őt meg a családját is, és a hétfői nappal, ahogy most a hírek szólnak, ő is együtt szabadulhat a Hamász fogságában lévő összes tússzal, és visszatérhet a családjához” – jegyezte meg.

A Hamász 2023. október 7-én nagyszabású terrortámadást indított Izrael ellen, amelyben megölt mintegy ezerkétszáz izraelit, és túszként a Gázai övezetbe hurcolt több mint száznegyven embert Izraelből, s ezzel megindította a két éve tartó háborút.

Küldj nekünk tippet




Trump furfangos üzletet kötött Orbánnal

Az amerikai elnök, Donald Trump a múlt héten váratlanul nagyvonalú ajándékot adott Orbán Viktor magyar kormányfőnek. Engedélyezte számára, hogy Magyarország…

11. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Végtelen háború. Ukrajna felfedte a lapjait

Ukrajna nem fog beleegyezni egy olyan kapitulációba, amelyet békemegállapodásnak álcáznak – jelentette ki Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők volt…

11. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Salvini: Európát tönkreteszik a muszlim bevándorlók

Európa túl sok, főleg muszlim bevándorlónak engedi meg, hogy belépjen országunkba, és tönkretegye társadalmunkat, értékrendünket, gazdaságunkat – hangoztatta Matteo Salvini…

11. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa Putyin általi lerohanásával riogat Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő még az ukrajnai háború…

10. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az eddigieknél is többen menekülnek Ukrajnából

Az előző hónaphoz képest szeptemberben tovább emelkedett azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unió…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a Tisza Párt szimpatizánsai?

A magyar szuverenitás elleni legsúlyosabb támadás az elmúlt években, hogy a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer magyar ember adatait,…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így pihen a magyar az év utolsó heteiben

Az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen, ebben a szálláskategóriában Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát,…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az energiaárakat a geopolitika, nem a józan ész befolyásolja

Az Európai Unió (EU) jelenlegi energetikai szabályozását nagyban befolyásolja a geopolitika. Egyre inkább hiányzik a józan paraszti ész – véli…

10. 11. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Nyugat leleplezte az ukránok óriási veszteségeit

Az ukrán hadsereg teljes vesztesége meghaladta a megdöbbentő 1,7 millió főt – írja a Militari Watch Magazine. A lap információi…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Moduláris atomerőművek: Magyarország lehet a modell

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén – mondta Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lavrov elárulta, miért nem érhet véget a háború

Lehetetlen az ukrajnai konfliktust lezárni a kiváltó okok megszüntetése és az orosz érdekek figyelembe vétele nélkül – jelentette ki Szergej…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel már nem zsarolhatja tovább Magyarországot

Az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem, azt is mondhatjuk, hogy ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A chatbotok uralta antiszociális korszak küszöbén állunk

A közösségi média korszaka a végéhez közeledik, és a helyébe lépő új világ még az előbbinél is riasztóbb lesz. A…

10. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Orbán szerint a szankciók alóli mentességünk időhatár nélküli

Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök a Donald…

09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Amerikai üzemanyag a magyar atomerőműben

A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás…

09. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarországnak is lehetnek HIMARS rakétái

HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről maga a honvédelmi miniszter beszélt a…

09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukránok szerint Budapest „Moszkva és Kína trójai falova”

A magyar kormány politikája az Európai Unió és a NATO egységének gyengítését célozza – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk volt ukrán…

09. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Moszkva elleni szankciókon már az egész világ nevet

Az Oroszország ellen az ukrajnai háború miatt 2022 óta bevezetett, példátlanul durva nyugati szankciók a visszájára sültek el. A legnagyobb…

09. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.