Októbertől újra lehet majd csomagot küldeni a tengerentúlra
Október 1-jétől ismét lehet majd a Szlovák Posta közvetítésével az Egyesült Államokba vámmentes csomagokat – tehát legfeljebb 90 dollár értékű, nem kereskedelmi jellegű, két magánszemély között feladott ajándékokat – küldeni.
Az ajándékként megjelölt áruküldemények fogadását 2025. augusztus 25-től függesztették fel, válaszul az amerikai adminisztráció és a Szlovák Postával együttműködő szállítmányozó cégek döntése miatt.
Az újraindítással kapcsolatban a Szlovák Posta most arra kéri ügyfeleit, hogy az Egyesült Államokba szánt küldemények feladásakor fordítsanak figyelmet a tartalom helyes megjelölésére és a feltüntetett értékre. „Bármiféle szabálykerülési kísérlet a szállítók részéről ismét az ajándékküldemények fogadásának a felfüggesztéséhez vezethet” – figyelmeztetett Eva Peterová, a Szlovák Posta szóvivője.
A Szlovák Posta továbbra sem fogadja a többi olyan áruküldeményt, amely az új szabályok szerint vámköteles. Intenzíven együttműködik más postai vállalatokkal és az Egyetemes Postaegyesülettel annak érdekében, hogy minél hamarabb megoldást találjanak a többi küldemény Egyesült Államokba történő feladásának és továbbításának a helyreállítására. A posta ígérete szerint az ügyfeleit időben tájékoztatja majd a szolgáltatások teljes körű visszaállításáról – tette hozzá Peterová.
Trump furfangos üzletet kötött Orbánnal
Az amerikai elnök, Donald Trump a múlt héten váratlanul nagyvonalú ajándékot adott Orbán Viktor magyar kormányfőnek. Engedélyezte számára, hogy Magyarország…
Veszélyben a Tisza Párt szimpatizánsai?
A magyar szuverenitás elleni legsúlyosabb támadás az elmúlt években, hogy a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer magyar ember adatait,…
Így pihen a magyar az év utolsó heteiben
Az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen, ebben a szálláskategóriában Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát,…
Moduláris atomerőművek: Magyarország lehet a modell
Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén – mondta Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth…
Brüsszel már nem zsarolhatja tovább Magyarországot
Az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem, azt is mondhatjuk, hogy ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk…
Orbán szerint a szankciók alóli mentességünk időhatár nélküli
Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök a Donald…
Amerikai üzemanyag a magyar atomerőműben
A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás…
Magyarországnak is lehetnek HIMARS rakétái
HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről maga a honvédelmi miniszter beszélt a…





















