Így akarják megvédeni Ukrajnát a békekötést követően
Ukrajna és koalíciós partnerei különböző szinteken már dolgoznak a biztonsági garanciák kialakításán Kijev számára – fogalmazott az X-en Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán. Közben azonban kiszivárogtak a részletek is.
Az ukrán államfő Finnország elnökével, Alexander Stubb-bal folytatott telefonbeszélgetését követően az X-en kifejtette: az Ukrajna számára biztosítandó erős és sokoldalú biztonsági garanciák kialakításán dolgoznak Kijev európai, amerikai és más koalíciós partnerei. A biztonsági elemeket katonai parancsnokok, védelmi miniszterek, biztonsági tanácsadók készítik elő, ezért „itt az ideje kialakítani a vezetők közötti tárgyalások formátumát is, és meghatározni a legfontosabb hangsúlyokat és határidőket” – fogalmazott Volodimir Zelenszkij.
A brit Financial Times (FT) napilap információi szerint, amit a vz.ru portál szemlézett, a nyugati országok előzetes tervet dolgoztak ki három védelmi vonal kialakítására Ukrajna területén, köztük egy demilitarizált övezetre. A demilitarizált zónában a Kijev és Moszkva által elfogadott harmadik ország semleges békefenntartói járőrözhetnek. A következő védelmi vonalat ukrán csapatoknak kell megvédeniük. Ezt követi az amerikai stratégiai képességekkel megerősített európai dandárok bevetése, mint harmadik védelmi vonal mélyen ukrán területen. Az FT idézi az ukrán elnök hivatalvezetőjének, Andrij Jermaknak a nyilatkozatát, aki megerősítette a terv részleteit. Jermak szerint négy-öt európai dandár ukrajnai telepítéséről, valamint a „stratégiai képességek” amerikai támogatásáról tárgyalnak. Jermak megjegyezte, hogy a Fehér Házban tartott legutóbbi csúcstalálkozó fordulópontot jelentett számos kérdésben, beleértve Ukrajna fegyverekkel való ellátását európai pénzügyi eszközökön keresztül és a biztonsági garanciák rendszerének kialakítását.
Az ukrán elnök szerint jelenleg az oroszok „negatív jelzéseket adnak a találkozókkal és a további események alakulásával kapcsolatban”, és folytatják az ukrán települések elleni támadásokat. Megfogalmazása szerint ezért „új lépésekre van szükség az Oroszországra gyakorolt nyomás terén”, hogy véget vessenek a támadásoknak és valóban garantálják a biztonságot. Éppen Oroszország részéről szükségesek „lépések a valódi diplomácia felé” – hangsúlyozta Zelenszkij.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























