A migránsok miatt újjáéled az antiszemita erőszak
Nagy veszélyt jelent az Európa-szerte újjáéledő antiszemita erőszakos fellépés, amelyet 1945 óta az európai kontinensen nem tapasztaltunk – mondta Bakondi György, a magyar miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
Bakondi György szerint az elmúlt tíz évben Európa-szerte „bőséges tapasztalatokat szerezhettünk” a terrorcselekményekből, de Ausztrália hosszú ideig távol maradt ezektől, mert szigorú bevándorláspolitikát követett. A kontinensen később új kormány alakult, amely jelentősen liberalizálta a bevándorlás lehetőségét – tette hozzá. A főtanácsadó elmondta, hogy az európai terrorcselekmények esetében tipikusak a késes és a gázolásos támadások. Felidézte, hogy nemrég öt muszlim fiatalt vettek őrizetbe Bajorországban, akik kamionnal akartak gázolásos merényletet elkövetni, a karácsonyi vásárok pedig erődítménynek néznek ki.
Ausztráliában az eddigi nyomozás azt derítette ki, hogy az iszlám államhoz tartozó és lőfegyverekkel, robbanóanyagokkal jól felszerelt elkövetők hajtották végre ezt a „szörnyű bűncselekményt” – mondta. Hozzátette, az elkövetők megfelelő kiképzést kaptak, vagyis szervezett, az iszlám államhoz köthető bűnelkövetés történt, aminek kell, hogy legyenek biztonsági következményei. A biztonsági protokollokon túl az ausztrál kormánynak a határbiztonságot, a migrációkezelést, a biztonságpolitikát érintő következtetéseket is le kell vonnia, ami megváltoztatja a migrációt kezelő eddigi liberális megközelítést – magyarázta.
Bakondi György kifejtette: Európa központi apparátusa hosszú időn keresztül azt mondta, hogy „magas minőségű emberek érkeznek, ők termelik meg a nyugdíjunkat”, de sokan nem értik Magyarországon, hogy ha ennyire előnyös az illegális migráció, akkor a migráns kvóták szerinti elosztására miért van szükség, miért nem maradhatnak ott, ahová „szerencsésen megérkeztek”. Hangsúlyozta, egészen bizonyos, hogy más ideológiai, politikai megfontolás áll a háttérben.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























