LEGOLVASOTTABB


A német vezetők a terroristák oldalára álltak

A német vezetők a saját választóik helyett a terroristák oldalára álltak, amikor a parlamenti képviselőknek esélyük lett volna rá, mégsem mondtak nemet a bevándorlásra – mondta Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Míg a németek többsége az újabb migránsok helyett remigrációt, vagyis az illegálisan az országban tartózkodók és a külföldi bűnözők hazazavarását követeli, a német kormánypártok politikusai ez utóbbiak mellett állnak ki (Fotó: SITA/dpa via AP)
❚❚

Menczer Tamás közölte: a felmérések szerint a németek kétharmada támogatja azt, hogy Németország szigorítson a bevándorláspolitikáján, azaz hogy „Németország a magyar útra lépjen és védje meg magát”. Kifejtette: „a németeknek elegük van a gyilkosságokból és a terrortámadásokból. Nem akarják, hogy terroristák meggyilkoljanak egy kétéves kisfiút és az őt védelmező 41 éves férfit, ahogyan ez Schaffenburgban történt”, ahogy azt sem akarják, hogy „terroristák autóval mészároljanak a karácsonyi vásárokban”, mint Magdeburgban. A németek azt sem akarják, hogy „bevándorló terroristák három embert lemészároljanak egy városi ünnepségen”, ahogy ez Solingenben történt – mondta. Felidézte: néhány napja úgy tűnt, hogy a német politikusok képesek helyesen dönteni, de végül győztek a bevándorláspárti erők, ezért „elképesztő” és „hihetetlen”, ahogy pénteken a német parlament döntött. „A német politikusok a terroristákat választották a német emberek helyett. A német vezetők élet-halál kérdésében döntöttek, és a halált választották. Ez az, ami Magyarországon soha nem történhet meg, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök” – húzta alá.

Katasztrófa közeli a helyzet Németországban, ahová 2015 óta három és ötmillió közötti menedékkérő érkezett” – mondta el Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Hangsúlyozta, a városok, az ellátórendszerek túlterheltek, az „egekben van” az erőszakos migrációhoz köthető bűncselekmények száma, emiatt nagyon nagy a társadalmi feszültség. Orbán Balázs szerint a német parlamentben a migrációpárti és a migrációt ellenző erők között óriási csata zajlik, a jelek szerint a német közvélemény teljesen átfordult az elmúlt években, és egyöntetűen követeli a migrációs politika átalakítását, amihez azonban jelenleg még nincs meg a parlamenti többség. A német politika egyelőre egy „lefagyott, döntésképtelen, patthelyzet közeli” állapotban van, de a remények szerint előbb-utóbb a politikai elit oldalára is beköszönt az új megközelítés – tette hozzá.

Küldj nekünk tippet




A Trump okozta sokk miatt sokaknak csak nyávogásra futja

Donald Trump amerikai elnök beiktatásával új világpolitikai korszak köszöntött be, ebben a helyzetben a liberális fősodor képviselői nem tudják mi…

18. 02. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Csehország és Szlovákia sem küld katonákat Ukrajnába

Csehország és Szlovákia sem tervezi, hogy katonákat küldjön Ukrajnába – jelentette ki egybehangzóan a cseh és a szlovák külügyminiszter, Jan…

18. 02. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 02. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

79 millió dollárra lesz szükség az ukrán menekültekre Szlovákiában

Szlovákiának csak az elkövetkező két évben 79 millió dollárra lesz szüksége az országban tartózkodó 136 ezer ukrajnai háborús menekült támogatására…

18. 02. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 02. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Musk megosztotta Georgescu bejelentését a Soros-hálózat betiltásáról

Elon Musk az X-en osztotta meg a tavalyi, érvénytelenített román elnökválasztáson legtöbb szavazatot szerző, szuverenista Calin Georgescu független jelölt azon…

18. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszelbe menekülnek a globalista, liberális, Soros-NGO-k

Miután Donald Trump amerikai elnök hatalmas csapást mért a tevékenységükre az Egyesült Államokban, a „globalista, liberális, Soros-NGO-hálózat” Brüsszelbe menekül –…

18. 02. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 02. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A szemünk láttára omlanak össze a nyugati liberális diktatúrák

J. D. Vance amerikai alelnök müncheni biztonságpolitikai konferencián elmondott beszéde sokkos állapotba hozta a globalista európai vezetőket. De hogyan értékelik…

18. 02. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 02. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A NATO főtitkára hirtelen megvilágosodott, és már Trumpnak drukkol

A NATO-főtitkár bízik az amerikai tárgyalócsoport munkájában az ukrajnai háború lezárásáról szóló megbeszéléseket illetően, az európai politikusokban azonban csalódott. Mark…

18. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel liberális bábjai frontális támadást indítottak ellenünk

Brüsszel bábjai, a háborúpárti, globalista erők régiónk országaiban a nemzeti érdekekért kiálló, szuverenista kormányok bármi áron történő megdöntésén dolgoznak, amire…

18. 02. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 02. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Totális csőddel végződött a háborúpárti politikusok párizsi találkozója

Az európai háborúpárti politikai elit hétfő este Párizsban gyűlt össze, hogy hallassa hangját az Ukrajnával kapcsolatos amerikai békekezdeményezésekkel szemben. A…

18. 02. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 02. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Ekkora 13. nyugdíjat fizetnek idén Szlovákiában

Az öregségi nyugdíjban részesülők Szlovákiában idén decemberben 667,30 eurós 13. nyugdíjra számíthatnak, ami 61 euróval több, mint tavaly. A 13.…

17. 02. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 02. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az Európai Tanács túlbuzgó elnöke olyasmibe üti az orrát, amihez semmi köze

Robert Fico szlovák kormányfő szerint az Európai Unió hivatalos vezetőinek semmi keresnivalójuk az Emmanuel Macron francia elnök által hétfőre összehívott…

17. 02. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 02. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így diszkriminálják a hollandokat a saját hazájukban a migránsok javára

Szinte hihetetlen, de Hollandiában épp arról folyik a vita, hogy a holland kormány megtiltaná a menekültek előnyben részesítését a szociális…

17. 02. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 02. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az európai „elit” már leplezni sem tudja a háború befejezése miatti félelmét

Látni Európa „vezetőit”, ahogy a földhöz csapkodják magukat a béketárgyalások megkezdése miatt, lélekbalzsam ez mindannyiunk számára, akik kezdettől fogva azt…

17. 02. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 02. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Már a római imámnak is elege van a migránsáradatból

Az Európában történő terrorista merényletek az integráció kudarcát bizonyítják. Az illegális bevándorlás nem szolgálja az integrációt – hangoztatta Nader Akkad,…

17. 02. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 02. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ukrajna ne jöjjön se a NATO-ba, se az EU-ba!

Ukrajna jöjjön a NATO-ba? Ukrajna jöjjön az EU-ba? Ne jöjjön! – írta Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hétfőn a…

17. 02. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 02. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Háborúpárti vezetők gyülekeznek Párizsban, hogy megakadályozzák a békét

Háborúpárti, Donald Trump-ellenes európai vezetők ülnek össze hétfőn Párizsban, hogy megpróbálják megakadályozni az ukrajnai béketeremtést – jelentette ki Szijjártó Péter…

17. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkij a sarokban duzzog, és már megint követelőzik

Ukrajna soha nem fogadna el olyan megállapodást a háború lezárásáról, amely kizárólag az Egyesült Államok és Oroszország között születik meg…

17. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Konklávé és A brutalista osztozott a fő BAFTA-díjakon

A Konklávé és A brutalista osztozott a fődíjakon a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó…

17. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

NAŽIVO

Vstupujete na článok s obsahom určeným pre osoby staršie ako 18 rokov.

Potvrdzujem že mám nad 18 rokov
Nemám nad 18 rokov