Újra kibékülnek egymással a csehek és a szlovákok?
Csehország és Szlovákia lakossága elvárja, hogy Prága és Pozsony kapcsolatai a lehető legjobbak legyenek, a politikusok feladata, hogy ehhez megteremtsék a feltételeket – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök, miután kedd este Prágában szlovák kollégájával Peter Pellegrinivel találkozott.
Petr Pavel és Peter Pellegrini a prágai Vigadóban találkoztak, ahol a tárgyalások után közösen megtekintették a kassai filharmonikusok ünnepi koncertjét Csehszlovákia megalakulásának 107. évfordulója tiszteletére. Több mint egy évszázada a prágai Vigadóban fogadták el az önálló Csehszlovákia megalakulásáról szóló törvényt. Csehszlovákia 1992 végén megszűnt és létrejött az önálló cseh, illetve a szlovák állam. A két köztársasági elnök még korábban úgy nyilatkoztak, hogy a találkozójukon szeretnék áttekinteni a Visegrádi csoport tevékenysége felújításának lehetőségeit is. A Csehországot, Magyarországot, Lengyelországot és Szlovákiát magába foglaló csoport legmagasabb szintű politikai együttműködése az utóbbi években gyakorlatilag megbénult a négy ország eltérő Ukrajna-politikája miatt – írta a cseh sajtó.
„Nincs értelme lerombolni azt, ami működik” – jelentette ki a visegrádi négyek egyműködésének jövőjét firtató kérdésre válaszolva Petr Pavel. „A V4 nemcsak a kormányok közti kapcsolatokról szól, hanem a minisztériumok közti kapcsolatokról is, de a kultúráról, a sportról, a történelemről és az egyszerű polgárokról is szó van. Nincs értelme kárhoztatni a V4-et. Építsünk új kapcsolatokat azokon az alapokon, amelyek működnek, és azt, amiben nem értünk egyet, hagyjuk későbbre. Ott, ahol közös az érdekünk, ott lépjünk fel közösen, képviseljük érdekeinket az EU-ban” – fejtette ki a cseh elnök.
A koncert után Peter Pellegrini Andrej Babišsal, az októberi képviselőházi választásokat megnyerő Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnökével is találkozott. Andrej Babiš közölte: amennyiben ő lesz az új cseh kormányfő, felújítja a tavaly áprilisban Prága döntése alapján felfüggesztett cseh–szlovák kormányközi konzultációkat, és mindent megtesz a két ország kapcsolatainak rendbetétele érdekében.
Megszorítás, háború: ez a magyar ellenzék programja
Ha a jövő áprilisi parlamenti választáson a Magyar Péter vezette Tisza Párt győzne, az nem megújulást, hanem veszélyes visszalépést jelentene…
Orbán szerint Európa hadat üzent az oroszoknak
Hadüzenet a befagyasztott orosz vagyonhoz való „hozzápiszkálás” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Digitális Polgári Körök szombati…
A Tisza programja 600 oldalnyi könyörtelen megszorítás
A baloldal mindig ugyanazt akarja, csak mindig egy új embert találnak hozzá, de valójában a szándékuk, az akaratuk ugyanaz. A…
Jön az éves ország- és vármegyebérlet
December 14-én, vagyis már ma lép életbe a MÁV-csoport 2025/2026-os menetrendje, december közepétől vásárolható az éves ország- és vármegyebérlet az…
Takács Péter: a Tisza elvenné az ingyenes orvosi ellátást
A Tisza el akarja venni az ingyenes orvosi ellátást a felnőttektől és a gyermekektől is – közölte Takács Péter, a…
Magyarország elítéli Rutte világháborús hőzöngését
„Az őrület fokozódik. A NATO főtitkára gyakorlatilag háborúba szólította egész Európát Oroszország ellen” – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs…
Magyarország és Szlovákia együtt lép fel Brüsszel ellen
Magyarország és Szlovákia az orosz energiaimportot tiltó REPowerEU-rendelet megsemmisítését fogja kezdeményezni az Európai Bíróságon, s kérni fogja annak felfüggesztését az…
Az USA kormánya már hallgat Magyarországra
Az Egyesült Államok kormánya elkezdte meghallgatni Magyarországot, a Trump-adminisztráció januári hivatalba lépésével új fejezet nyílt az amerikai-magyar kapcsolatokban – jelentette…























