Álhírt terjesztett a Bloomberg hírügynökség
Álhírnek minősítette Szijjártó Péter magyar külügyminiszter az amerikai Bloomberg hírügynökség azon cikkét, amely szerint az amerikai elnök, Donald Trump hétfőn felhívta volna Orbán Viktor magyar kormányfőt az esetleges ukrán európai uniós csatlakozás ügyében.
„Szeretném világossá tenni azt, hogy ilyen telefonbeszélgetés nem volt. Nemcsak a téma nem került elő, hanem maga a telefonbeszélgetés sem. Tehát itt a Bloomberg meg az összes, állítólag rendkívül megalapozott, mindig kiegyensúlyozott, fantasztikusan tárgyilagos hírügynökség és médium egy olyan telefonbeszélgetésről ír tényszerűen, csaknem szó szerinti jegyzőkönyvvel, amilyen telefonbeszélgetés nem volt” – emelte ki.
Ezt követően óriási sikernek, az elmúlt három és fél esztendő legreménykeltőbb eseményének nevezte az előző heti amerikai-orosz csúcstalálkozót, amely jelentősen csökkentette a kockázatát egy harmadik világháború kitörésének. „És én azt gondolom, hogy erre az Alaszkában megkezdődött békefolyamatra a legnagyobb kockázatot és a legnagyobb veszélyt az európai háborúpárti politikusok jelentik” – vélekedett.
Majd kifejtette, hogy amikor 2022 tavaszán már nagyon közel volt a megállapodás a rendezésről, akkor azt „az európai háborúpárti politikusok verték szét”, akik „gyakorlatilag megtiltották az ukrán elnöknek annak aláírását”. „És hogyha az isztambuli békemegegyezést az európai háborúpárti politikusok egyszer már megfúrták, akkor szerintem jogos a félelem attól, hogy az alaszkai békefolyamat esetében is hasonlóképp akarnak eljárni. Én remélem, hogy nem lesznek rá képesek. Én azt remélem, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin végig tudja vinni a békemegállapodáshoz vezető folyamatot, mert nekünk, illetve velünk együtt szerintem az egész világnak ez az érdeke” – hangsúlyozta.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























