Tavasszal újabb migránsáradat fenyeget! Megvalósul a Soros-terv?
Kérdéses, hogy rendeződik-e a helyzet Szíriában vagy Kongóban, ahol jelenleg súlyos harci cselekmények zajlanak. Amennyiben nem, úgy tavasszal tömegek menekülhetnek Európába ezekről a területekről – figyelmeztet Bakondi György, a magyar miniszerelnök belbiztonsági főtanácsadója, aki Soros György tervére is emlékeztetett.
Bakondi György az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában elmondta: idén már eddig is tízszeresére nőtt a migrációs nyomás a szerb határon. Idén eddig 1841 illegális migránst fogtak el, míg a múlt év azonos időszakában 191-et. Bakondi szerint 2015 óta több mint 9 millió illegális bevándorló érkezett Európába, ami azért is érdekes, mert a pénzügyi spekulánsként elhíresült Soros György éppen 2015-ben írt arról, hogy évente egymillió illegális migránsra van szükség ahhoz, hogy feloldják a merev nemzeti kereteket, és létrejöjjön az Európai Egyesült Államok. „A Soros-terv megvalósulásának lehetünk tanúi” – fogalmazott Bakondi György.
A főtanácsadó kifejtette: az illegális bevándorlás súlyos közbiztonsági válsághelyzetet idézett elő Nyugat-Európában, ami politikai következményekkel járt. Németországban előrehozott választások lesznek, Franciaországban több kormány megbukott, Olaszország nemzeti megoldásokat keres, Svédországban pedig „a közbiztonság totális csődje”, halálos lövöldözések, robbantások követik egymást – sorolta. „A magyar kormány épp ezért nem kíván befogadni illegális migránsokat, nem akar migránsgettókat, nem akarja, hogy a magyar embereknek félniük kelljen” – hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
A szemünk láttára omlanak össze a nyugati liberális diktatúrák
J. D. Vance amerikai alelnök müncheni biztonságpolitikai konferencián elmondott beszéde sokkos állapotba hozta a globalista európai vezetőket. De hogyan értékelik…
Brüsszelbe menekülnek a globalista, liberális, Soros-NGO-k
Miután Donald Trump amerikai elnök hatalmas csapást mért a tevékenységükre az Egyesült Államokban, a „globalista, liberális, Soros-NGO-hálózat” Brüsszelbe menekül –…
Brüsszel liberális bábjai frontális támadást indítottak ellenünk
Brüsszel bábjai, a háborúpárti, globalista erők régiónk országaiban a nemzeti érdekekért kiálló, szuverenista kormányok bármi áron történő megdöntésén dolgoznak, amire…
Ukrajna ne jöjjön se a NATO-ba, se az EU-ba!
Ukrajna jöjjön a NATO-ba? Ukrajna jöjjön az EU-ba? Ne jöjjön! – írta Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hétfőn a…
Mit tenne a magyarokkal Magyar Péter, ha hagynánk győzni?
Lehet, hogy a Tiszának nincs saját programja, de akik mögöttük állnak, azoknak nagyon is. És az Európai Néppárt-logók valóságos farsangja…
Orbán: Európa minden fontos megállapodásból kimaradhat
Donald Trump amerikai elnök meg tudja kötni a békét belátható időn belül. Donald Trump megtette a döntő lépést: felvette a…