Brüsszel képtelen leállni a háborús propagandával
A brüsszeli csúcspolitikusok úgy zárnák le az ukrajnai háborút, hogy közben tovább fokozzák az Oroszország elleni fegyverkezést, és még több szankciót vezetnének be Moszkva ellen, miközben a nyilatkozataikkal teljesen elrugaszkodnak a valóságtól.
Üdvözöljük, hogy három és fél évi háború után a diplomáciai aktivitás felgyorsult – jelentette ki kedden az Európai Tanács elnöke, miután online tanácskozást tartottak az uniós tagállamok vezetői, hogy megvitassák az előző napi washingtoni tárgyalásokat. António Costa szerint eljött az idő, hogy felgyorsítsák a gyakorlati munkát, és létrehozzanak Ukrajna számára a NATO 5. cikkelyéhez hasonló biztonsági garanciát az Egyesült Államok folyamatos részvételével. „Az ukrán fegyveres erők lesznek az első védelmi vonal, ezért fokoznunk kell katonai támogatásukat. Az Európai Unió már most is a legnagyobb katonai és gazdasági támogató, és vizsgáljuk, hogy miként tudunk még többet nyújtani” – fogalmazott.
Az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta: Ukrajna és Európa biztonsága forog kockán, és az európai vezetők továbbra is egységesek Ukrajna támogatásában és egy igazságos és tartós béke elérése érdekében. Felhívta a figyelmet: első lépésként Oroszországnak azonnal le kell állítania támadásait. „Legfőbb prioritásunk az öldöklés megállítása. Hogy tűzszünetnek vagy fegyverszünetnek nevezzük, másodlagos. A lényeg, hogy fenntartsuk a nyomást szankciókkal, ha Oroszország nem hajlandó lépni. Erősebb, következetes nyomásra van szükség, mint valaha” – hangsúlyozta.
Costa szerint Ukrajna jövője nemcsak a biztonsági garanciákról és egy esetleges békemegállapodásról szól, hanem az EU-hoz történő csatlakozásának folyamatáról is, ezért haladni kell a bővítési úton. Mint mondta, új helyzettel és valósággal áll szemben az EU, amelyben szoros együttműködésre van szükség az Egyesült Államokkal. „Az, hogy az USA elkötelezte magát a biztonsági garanciákban való részvétel mellett az európaiakkal és más hasonló gondolkodású országokkal közösen, nagyon fontos és üdvözlendő lépés” – tette hozzá.
„Az EU is elvégzi a maga részét. Nem titkolom, hogy nehéz út áll előttünk, de biztató volt továbbra is látni azt az egységet és elszántságot a tanácskozáson, amelyre a háború kezdete óta folyamatosan támaszkodhatunk. Kiálltunk Ukrajna mellett, amikor Oroszország megindította brutális agresszióját. Kiállunk mellettük a békefolyamat során, és mellettük leszünk az EU-csatlakozási folyamat teljes ideje alatt” – zárta nyilatkozatát António Costa.
Kaja Kallas kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselő az X-en közzétett keddi bejegyzésében azt írta: „Érezhető volt az egység az uniós vezetők között a keddi virtuális csúcstalálkozón”. Hangsúlyozta: mindenki elkötelezett egy olyan tartós béke mellett, amely Ukrajna és Európa létfontosságú biztonsági érdekeit védi. Bejelentette, hogy az EU továbbra is Oroszország hadigépezetét fogja célba venni, a Moszkva elleni következő szankciós csomag pedig várhatóan a jövő hónapra elkészül.
Brüsszel képtelen leállni a háborús propagandával
A brüsszeli csúcspolitikusok úgy zárnák le az ukrajnai háborút, hogy közben tovább fokozzák az Oroszország elleni fegyverkezést, és még több…
Augusztus 20-ai ünnepi programok
Eljött a Szent István-nap rendezvénysorozat csúcspontja: augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Budapest számos pontján lesznek koncertek, előadások, foglalkozások kicsiknek és…
Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé
Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé a Barátság vezetéken keresztül az oroszországi transzformátorállomást ért vasárnap éjszakai ukrán támadást követően – jelentette…
Orbán Európa és Oroszország csúcstalálkozóját sürgeti
Magyarország üdvözli a Trump–Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra –…
Kovács Zoltán: a baloldal mindig gyűlölte a nemzeti ünnepeket
Az álhírterjesztés mérete, minősége és a szereplői változtak, de a baloldal 15 éve ugyanazt csinálja, mint most: mindent tagad, amit…
Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját
Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját és cukormentes tortáját a Szent István-napi programsorozat keretében a Magyar Ízek Utcájában.
A balliberális médiában politikai propagandisták dolgoznak
A balliberális médiában megjelenő álhírek a közelgő választásokról szóló hangulatkeltés, a „hergelés” részei; a kormány mindig rá fog mutatni a…