„Free Palestine” szlogennel fogadta az izraeli repülőt, ki is rúghatják
Felfüggesztettek egy légiirányítót a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren, mert „Free Palestine” szlogent intézett az EL AL izraeli légitársaság egyik járatának legénységéhez a velük folytatott rádióbeszélgetés során – közölte a francia közlekedési minisztérium.
„A felvételek elemzése bizonyítja, hogy az eset megtörtént” – írta az X-en Philippe Tabarot tárcavezető, hozzátéve, hogy a légiirányítót „újabb utasításig minden munkavégzési lehetőségtől megfosztották”. Az AFP francia hírügynökség értesülése szerint a kijelentés hétfő reggel egy, a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről induló járaton hangzott el.
„Fegyelmi eljárás indult az ügyben. A szankció a tények súlyosságának megfelelő lesz” – hangsúlyozta a miniszter, aki szerint az eset sérti „a rádiókommunikáció szabályait, amelynek a légiforgalom biztonságára és szabályosságára kell korlátozódnia”, és a francia légiforgalmi irányítókra vonatkozó „köztisztviselői semlegességi kötelezettség megsértését” is kimeríti. Kedden adminisztratív vizsgálat indult, miután az izraeli légitársaság, az El Al bejelentette az esetet.
A franciaországi zsidó intézmények képviselő testülete (Crif) „elfogadhatatlan incidensnek” minősítette a történteket, amely „megsérti mind a politikai semlegesség követelményét, mind a légiforgalmi irányítótorony és a felszállás fázisában lévő repülőgép közötti kommunikációra vonatkozó biztonsági protokollokat”.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























