A Tisza Gyurcsány pártjának a klónja
Nem lehet kizárni az együttműködést Gyurcsány Ferenc vagy volt feleségének pártja, a DK és a Tisza között, hiszen érdemi különbség nincs ezek között a pártok között – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán.
Gulyás Gergely a Harcosok órája című online műsorban azt mondta, a Tisza Párt minden mondatában a magyar baloldal követeléseit vette át, semmilyen újszerű ajánlata nincs. Magyar Péter beszédei tartalmilag megegyeznek azzal, amit Gurcsány Ferenc vagy Dobrev Klára az elmúlt években elmondtak. Kijelentette, a Tisza Pártnak csak hergelésre futja. Az ellenzék most sztárolt pártja még az egészségügy területén – ami olyan ágazat, ahol az ellenzéknek nyílik területe a vitára – sem tud kiállítani egyetlen politikust, aki vitaképes a kormány államtitkárával, Takács Péterrel.
A miniszter kifejtette, az orosz–ukrán háborúban lassan eljön az igazság pillanata, bár ez nem feltétlenül a nemzetközi jognak megfelelő állapot helyreállítása lesz. Magyarország álláspontja, amit három és fél éve képvisel a konfliktusban, hogy minél előbb békére van szükség, lassan érvényre jut. Mindenki azzal jár legjobban – beleértve Ukrajnát is –, ha végre fegyverszünet és béke lesz. A miniszter emlékeztetett, 13 hónappal ezelőtt Orbán Viktor kijevi és moszkvai látogatását követően pontosan leírta, mi fog történni és Európának mit kell tennie, hogy saját érdekeit képviselhesse. Európa ezt elmulasztotta, ezért nem osztottak neki lapot ott, ahol a dolgok eldőlnek. A Krím orosz annexiója idején Európa még cselekvőképes volt. Most Amerika tárgyal, és Amerika fog megegyezni Oroszországgal, Európa ebből nem tud kijönni jól – mondta.
Mark Rutte NATO-főtitkár, korábbi holland miniszterelnök is arról beszélt, hogy átmeneti ukrán területi veszteségek nélkül nem lehet eljutni a tűzszünethez, elérni a békét. A nyugat-európai politikusok szóhasználata és a pozíciója is megváltozott – hangsúlyozta Gulyás Gergely. Orbán Viktornak erre nem volt szüksége, eleve helyes pozíciót vett fel, amiben – a balliberális sajtó kritikával szemben – semmilyen orosz barátság nincs. A miniszterelnök a béke, a magyar és az európai érdekek barátjaként lépett föl, csak Európának – mint oly sok ügyben – most sem sikerült ezeket felismerni – jegyezte meg.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























