Von der Leyen megaláztatás és nevetség tárgya lett a világban
Az Egyesült Államok és az EU közti vámmegállapodás „egy rémes gazdasági megállapodás, egy gazdasági öngól” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint az Európai Bizottság elnöke megaláztatás és nevetség tárgya lett a világban.
Orbán Viktor azt mondta: amit ebben a megállapodásban el lehetett rontani szakmailag, minden el van rontva. Nemcsak arról van szó, hogy egy rossz megállapodást kötöttünk, mert minden európai termék, ami Amerikába megy, fizet 15 százalékos vámot, ami onnan jön, az meg nem fizet semmit, hanem olyasmiket is vállaltunk, amiket nyilvánvalóan nem tudunk teljesíteni. Ez azt jelenti, hogy nem lezártuk a vámvitákat, hanem az első csatát elvesztettük és újabb csaták lesznek előttünk – tette hozzá. Elmondta: az egész mögött még az is ott van, hogy az amerikaiak majd úgy adnak fegyvert az ukránoknak, hogy mi, európaiak fogjuk azt kifizetni. Hozzátette: ha Ukrajnáról akarunk megállapodást kötni az amerikaiakkal, azt nem egy vámmegállapodás titkos záradékaként kell tenni, hanem le kell választani, külön ki kell tenni az asztalra és külön meg kell tárgyalni.
Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken jelezte: a magyar kormány több intézkedést is hozott az Európai Bizottság által a vámok ügyében okozott károk ellensúlyozása érdekében. „Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen megaláztatás és nevetség tárgya lett a világban, főleg azzal, hogy megpróbálták eladni ezt a megállapodást úgy, mintha az Európának jó lenne. Ez még viccnek is gyenge. Donald Trump kiváló tárgyaló, kiváló elnöke az Egyesült Államoknak, ez bebizonyosodott, és Ursula von der Leyen pedig szánalmasan rossz vezetője az Európai Bizottságnak” – fogalmazott Szijjártó.
„Ebben a helyzetben kell megtalálni Magyarország számára a legjobbat. Ezért úgy döntött a kormány, hogy a magyar ipar és a magyar munkahelyek megvédése érdekében több intézkedést is hozunk. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy tovább növeljük a Magyarországra irányuló amerikai vállalati beruházásokat. Mert minél több amerikai vállalati beruházás jön Magyarországra, annál több munkahely jön létre, annál nagyobb gazdasági teljesítmény jön létre, és ezzel pedig ki tudjuk javítani, ki tudjuk küszöbölni az Európai Bizottság és annak elnökének alkalmatlanságából fakadó problémákat” – mondta el a magyar külügyminiszter.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























