LEGOLVASOTTABB











Így működik a liberális propagandagyár

Az ellenzék, az NGO-k, a színes forradalmak kiötlői és az álcivil szervezetek szlovákiai államcsínnyel kapcsolatos terveit ugyan sikerült időben lebuktatni, a munkamódszereik azonban nem változnak. Mire kellene odafigyelnünk?

A liberális véleményvezérek „öreg, szegény és buta falusiaknak” tekintik a kormánypárti szavazókat (Fotó: SITA-illusztráció/Mária Frisová)
❚❚

A Denník N napilap, mint az ellenzéki liberális pártok, a Progresszív Szlovákia (PS) és az SaS propagandaosztálya, egy értékelést tett közzé a szlovákiai politikai helyzetről. Ebben azt állítja, hogy a kormánypártok támogatottsága a választások óta jelentősen csökkent, és az SNS mellett állítólag a Hlas is bajban van. A szerkesztők, Miro Kern és Daniel Kerekeš azzal próbálták alátámasztani az állításukat, hogy „a kormánykoalíció pártjai fokozatosan veszítik el a képviselőiket, és a választóik támogatását is”. Szerintük a kormánypártokra szavazók százalékos aránya tavaly szeptembere óta 40,8 százalékról mostanra 35,3 százalékra esett vissza.

A Denník N cikkének az a része, amelyben a legnagyobb kormánypárt, a Smer szavazóit veszi górcső alá, azonban kimondottan manipulatív. Eszerint a Smer választói tábora látványosan elöregszik, amit Roman Pudmarčík szociológus állításaira alapoznak. Szerinte „a Smer támogatóinak a körében 2024 tavaszán a 69 évnél idősebbek a pártra szavazók mintegy 39%-át tették ki, jelenleg pedig az arányuk már 50%-ra emelkedett, a Smer szavazóinak az átlagéletkora így 55-ről 59 évre tolódott”.

Mivel a nyugati társadalmak erősen teljesítményorientáltak és tökéletességre vágynak, Szlovákiában is sokan gondolják azt, hogy rendkívül fontos, mit is mondanak és gondolnak róluk mások. Ezért teljesen logikus, hogy valószínűleg nagyon kevesen törekszenek arra, hogy az „öreg, szegény és buta falusiak” csoportjába tartozzanak. Ez a manipulatív technika tehát nyilvánvalóan arra irányul, hogy az emberek a Progresszív Szlovákia vagy az SaS szimpatizánsainak vallják magukat, még akkor is, ha ez nem felel meg az érintett egyén valós meggyőződésének. Mivel azonban ez divatosnak számít, egyesek belemennek ebbe a játékba, és nem csupán a közvélemény-kutatás során köteleződnek el az említett pártok mellett, hanem a szavazóhelyiségben is.

A propagandisták a nyájszellemet használják ki, amely a városi lakosság körében a legerősebb, ahol a legtöbben igyekeznek a megfelelő csoporthoz tartozni. Ez különösen jól látható a pozsonyi és kassai lakosok választási preferenciáin. Az emberek itt nem azért szavaznak a progresszív pártokra, mert fiatalok, képzettek és gazdagok, hanem mert fogékonyabbak a tömegpszichózisra és könnyebben manipulálhatók. A propagandisták kihasználják azon városlakók komplexusát, akik nemrég még falun éltek, vidéken nőttek fel, a szüleik pedig még mindig vidéken élnek, ők azonban már a városban próbálnak érvényesülni, méghozzá a „helyes” nézeteikkel, hogy a manipulált városi lakosságnak megfeleljenek.

A manipulatív nyomás nem csak a médián keresztül jut el az emberekhez, az úgynevezett „szatirikus” oldalak ezt még fel is erősítik. Amikor az „okos és intelligens progresszív szavazó” kigúnyolja az ellenfeleit, amiért hisznek a különböző téveszmékben, például a lakosságra mérgező anyagot szóró repülőkben vagy a lapos Föld mítoszában. Pedig az ilyen téveszmékben valóban csak egy marginális, perifériára szorult, talán egy százaléknyi csoport hisz (és azt sem lehet tudni, hogy ők valójában kire is szavaznak). Ezzel szemben azt a valóban erőltetett álhírt, miszerint az oroszok mosógépeket lopnak az ukránoktól, Oroszországban szétszerelik őket, kiveszik belőlük a csipeket, majd ezeket rakéták gyártására használják, szinte az összes progresszív szavazó elhiszi. És ez a legjobb példa arra, valójában milyen szavazókról is van szó, és milyen könnyű őket átverni.

A fenti cikk az eredeti kommentár rövidített változata, a teljes írást a Hlavné správy oldalán olvashatják el.

Küldj nekünk tippet




Trump furfangos üzletet kötött Orbánnal

Az amerikai elnök, Donald Trump a múlt héten váratlanul nagyvonalú ajándékot adott Orbán Viktor magyar kormányfőnek. Engedélyezte számára, hogy Magyarország…

11. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Végtelen háború. Ukrajna felfedte a lapjait

Ukrajna nem fog beleegyezni egy olyan kapitulációba, amelyet békemegállapodásnak álcáznak – jelentette ki Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők volt…

11. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Salvini: Európát tönkreteszik a muszlim bevándorlók

Európa túl sok, főleg muszlim bevándorlónak engedi meg, hogy belépjen országunkba, és tönkretegye társadalmunkat, értékrendünket, gazdaságunkat – hangoztatta Matteo Salvini…

11. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa Putyin általi lerohanásával riogat Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő még az ukrajnai háború…

10. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az eddigieknél is többen menekülnek Ukrajnából

Az előző hónaphoz képest szeptemberben tovább emelkedett azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unió…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a Tisza Párt szimpatizánsai?

A magyar szuverenitás elleni legsúlyosabb támadás az elmúlt években, hogy a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer magyar ember adatait,…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így pihen a magyar az év utolsó heteiben

Az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen, ebben a szálláskategóriában Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát,…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az energiaárakat a geopolitika, nem a józan ész befolyásolja

Az Európai Unió (EU) jelenlegi energetikai szabályozását nagyban befolyásolja a geopolitika. Egyre inkább hiányzik a józan paraszti ész – véli…

10. 11. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Nyugat leleplezte az ukránok óriási veszteségeit

Az ukrán hadsereg teljes vesztesége meghaladta a megdöbbentő 1,7 millió főt – írja a Militari Watch Magazine. A lap információi…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Moduláris atomerőművek: Magyarország lehet a modell

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén – mondta Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lavrov elárulta, miért nem érhet véget a háború

Lehetetlen az ukrajnai konfliktust lezárni a kiváltó okok megszüntetése és az orosz érdekek figyelembe vétele nélkül – jelentette ki Szergej…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel már nem zsarolhatja tovább Magyarországot

Az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem, azt is mondhatjuk, hogy ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A chatbotok uralta antiszociális korszak küszöbén állunk

A közösségi média korszaka a végéhez közeledik, és a helyébe lépő új világ még az előbbinél is riasztóbb lesz. A…

10. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Orbán szerint a szankciók alóli mentességünk időhatár nélküli

Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök a Donald…

09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Amerikai üzemanyag a magyar atomerőműben

A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás…

09. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarországnak is lehetnek HIMARS rakétái

HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről maga a honvédelmi miniszter beszélt a…

09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukránok szerint Budapest „Moszkva és Kína trójai falova”

A magyar kormány politikája az Európai Unió és a NATO egységének gyengítését célozza – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk volt ukrán…

09. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Moszkva elleni szankciókon már az egész világ nevet

Az Oroszország ellen az ukrajnai háború miatt 2022 óta bevezetett, példátlanul durva nyugati szankciók a visszájára sültek el. A legnagyobb…

09. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.