Brüsszeli horror: 2,5 ezer milliárd euróba kerülne Ukrajna uniós csatlakozása
Az Európai Uniónak (EU) öt év alatt 2,5 ezer milliárd euróba, vagyis az EU 2025-ös költségvetésének több mint 12-szeresébe kerülne Ukrajna integrációja a Magyar Külügyi Intézet „A csatlakozás ára: Ki fizeti meg Ukrajna EU-tagságát?” című tanulmánya szerint.
„Magyarországnak 20 ezer milliárd forintba kerülne Ukrajna integrációja, ami azt jelenti, hogy minden egyes magyar állampolgárt – a csecsemőktől az idősekig – 2 millió forintnyi költség terhelné, illetve az agrártámogatások átrendeződése miatt egy átlag magyar gazdálkodó fél évtized alatt 3,2 millió forintot veszítene” – közölte Siklósi Péter, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója a tanulmányt ismertető tanácskozáson. Továbbá Ukrajna integrációja könnyen olyan súlyos helyzetbe hozná az Európai Uniót, amit az EU nem is élne túl. Nem csoda, hogy Oroszország nem ellenzi Ukrajna uniós csatlakozását, mert tudja, hogy ez a legrövidebb útja az EU meggyengítésének, illetve szétverésének – vélekedett Siklós.
A kutató emlékeztetett arra, hogy mára Ukrajna NATO-csatlakozása lekerült a napirendről, ezért sokan a gyorsított uniós csatlakozást „vigaszdíjként” szánják az országnak. Ám ennek az volna a következménye, hogy az uniónak kellene vállalnia Ukrajna újjáépítésének, újrafelfegyverzésének és részben az állam működtetésének a költségeit. Ugyanakkor az ország gyorsított csatlakozása a finanszírozáson túl politikai problémákat is okozna – folytatta. Igazságtalan volna azokkal a többségében nyugat-balkáni államokkal szemben, amelyek évtizedek óta készülnek a csatlakozásra. Emellett Ukrajna, a mérete miatt felborítaná az unió jelenlegi politikai döntéshozatali rendszerét.
Számítani kell az illegális bevándorlás felerősödésére is, hiszen az újjáépítésben feltehetően olyan, harmadik országból érkező munkások vesznek majd részt, akik Ukrajna csatlakozása esetén szabadon mozoghatnak az Európai Unióban. Emellett a kisebbségi jogok érvényesítése területén sem felel meg Ukrajna az uniós követelményeknek – sorolta. Vagyis megjelenne egy olyan ország az EU-n belül, amelynek elnézik a kisebbségek jogainak megsértését – fűzte hozzá. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az uniós szerződésekben szerepel egy kölcsönös segítségnyújtási záradék. Ennek nyomán pedig nagy az esélye annak, hogy Ukrajna belerángatja az EU-t és így közvetve a NATO-t is egy háborúba – mondta előadásában Siklósi Péter.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…