Így zsigerelnek ki minket a multik
Magyarországon minden elköltött 100 forintból legalább 70 a multiké – mondta az Economx című lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában Rigó…
Kitiltják a Barátság olajvezeték elleni támadás végrehajtóját
A Barátság kőolajvezeték elleni legutóbbi súlyos légicsapás támadás volt Magyarország szuverenitása ellen, ezért a kormány kitiltja az azt végrehajtó ukrán…
Magyar stop az ukrán mezőgazdasági termékeknek
A magyar gazdák érdeke az első, továbbra is fenntartjuk az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat – közölte az Agrárminisztérium…
Alaptalanul gyalázza Magyarországot az osztrák elnök
Alexander Van der Bellen osztrák elnök alaptalan vádakkal illette Magyarországot a demokrácia érvényesülése tekintetében, miközben ő külföldi szereplőkkel összejátszva ütötte…
Itt megnézheti, mennyivel nőttek a fizetéseink
Idén júniusban Magyarországon a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 704 400, a nettó átlagkereset 484 200 forint volt. A…
Migráció: Európa a huszonnegyedik órában van!
Míg az Európai Unió (EU) tíz éve nem változtat elhibázott migrációs politikáján, van esély arra, hogy a nemzetállami döntéshozók felfüggesztik…
Bóka János: Európában változás kell!
A jelenlegi EU-s vezetés hibás döntései miatt az Európai Uniónak ma minden eddiginél több válsággal és kihívással kell szembenéznie –…
Botrány: Karácsony ukrán színekbe öltöztette a Lánchidat
Felháborítónak tartják a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának képviselői, hogy Karácsony Gergely főpolgármester ukrán színekbe öltöztette a Lánchidat, „különösen akkor, amikor az…
Magyar Péter durván megemelné a családok áram- és gázszámláit
Magyar Péter bejelentette, hogy – Brüsszel kérésének megfelelően – kitiltaná az orosz olajat és gázt Magyarországról. Az intézkedés a magyar…
Szijjártó Péter: Brüsszel és Kijev durván magyarellenes
Saját magát köpi szembe az Európai Bizottság azzal, hogy cinkos módon hallgat, amikor Ukrajna támadja a Magyarország és Szlovákia energiaellátása…
Brüsszel kivéreztetné a magyar gazdákat
Tönkremennek a gazdák, ha az új európai uniós költségvetés jelenlegi formájában életbe lép, Brüsszel Ukrajnának akarja adni a gazdáknak járó…
Brüsszel „már nem csinálhat magából hülyét ilyen mértékben”
A Barátság kőolajvezetéket ért ukrán támadás célja, hogy a Magyarországgal szemben indított nyomásgyakorlási módszereiket katonai eszközökkel is kiegészítsék – jelentette…
Zelenszkij újra Magyarországot fenyegeti
A magyar kormány határozottan visszautasítja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fenyegetőzését, és arra szólítja fel a szomszédos országot, hogy hagyjon fel…
Fontos figyelmeztetés a Balatonra készülőknek
Nem zárt be a Balaton a nyári szezon végével, augusztus 20. után még mindig sok a vendég és rengeteg a…
Hétfőtől búcsút inthetünk a Keleti pályaudvarnak
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó…
Már nem szabadna hason csúsznunk Brüsszel előtt
Védeni kell a szuverenitásunkat, és harcolni azért, hogy az EU a mi Európánk is legyen. Nem kérünk az elnyomó európai…
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…























