A liberálfasizmus végnapjait éljük Európában
„J.D. Vance amerikai alelnök történelmi jelentőségű beszéddel rukkolt elő a müncheni biztonságpolitikai konferencián: ítéletet mondott az európai liberalizmus felett” – figyelmeztet Konsztantyin Malofejev, az ismert orosz közéleti személyiség, publicista, történész, a Cárgrád médiaplatform elnöke a katehon.com portálon megjelent legújabb kommentárjában.
„Sajnos a liberálisok nürnbergi pere még várat magára, biztosak lehetünk azonban abban, hogy a liberalizmusnak megszámlálhatatlan áldozata van” – írja Malofejev, aki szerint Vance beszéde rémálom volt az európai bürokraták számára. A „normalitás”, a hagyomány és a keresztény erkölcs nevében ugyanis így szólt hozzájuk: „A fő fenyegetés Európára nem Oroszország, nem Kína, hanem egy belülről jövő fenyegetés, Európa lemondása a legfontosabb értékeiről”.
Vance szerint azokat tekinthetjük az európai emberek valódi hangjának, akiket a liberálisok „populistáknak” és „szuverenistáknak” neveznek. Nem véletlen az sem, hogy Vance felidézte az európai bürokraták által ellopott romániai választásokat is, amelyen nem a korrupt brüsszeli hivatalnokok, hanem a román nép jelöltje győzött. „Romániában az alkotmánybíróság megsemmisítette a tavalyi elnökválasztás első fordulójának az eredményét egy hírszerző ügynökség gyenge gyanújára alapozva. Ha a demokráciájukat romba tudja dönteni egy külföldi ország pár százezer dolláros internetes kampánya, akkor az a demokrácia eleve nem volt valami erős” – állítja Vance. Ez a liberálisok által hangoztatot európai „demokrácia” szerinte elsősorban a keresztény értékek elleni harcból áll: Svédországra nézek, ahol a kormány elítélt egy keresztény aktivistát… A brit kormány, amely Adam Smith-Connort, egy 52 éves veteránt és gyógytornászt bűnösnek talált egy „szörnyű bűncselekményben”: 50 méterre állt az abortuszklinikától, és csendben imádkozott.
Malofejev emlékeztetett arra, hogy beszédében Vance kijelentette a „davosi típusú” liberálfasizmus végleges eltörlését: „Ellentétben azzal, amit néhány davosi hegy mögül hallhatunk, nemzeteink polgárai általában nem úgy gondolnak magukra, mint állatokra vagy a globális gazdaság cserélhető fogaskerekeire”. „Igen. Ez a beszéd be fog kerülni a történelembe. Ez a davosi globalisták és a brüsszeli bürokraták végének a kezdete” – zárja írását Konsztantyin Malofejev. (katehon.com)
Vérfürdőbe torkollott az ukránok kiűzése Oroszországból
Több mint 220 ukrán katona esett el vagy sebesült meg Kurszk megyében csak az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap…
Itt az Ukrajna EU-tagságáról szóló véleménynyilvánító szavazás részletei
Egy új eszköz a véleménynyilvánító szavazás Ukrajna EU-s tagságáról; a szavazólapot biztonsági papírra nyomtatják, ami megakadályozza, hogy visszaélés történhessen –…
Március 15.: Magyar Péter pártcsaládja akkor is sérteget, ha üdvözli a magyarokat
Csúnyán mellélőtt Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének a pártcsaládja: üzentek a magyaroknak, de azt sem tudják, hogy milyen ünnep…
Videó: Orbán szerint a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké
A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján…
Március 15.: ez vár ránk a mai nemzeti ünnepünkön
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, szombat délelőtt Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos…
Újra lesz saját tengeri kikötője a magyaroknak?
Rövidesen megkezdi működését a trieszti kikötő magyar tulajdonú része, ami teljesen új lehetőségeket nyújt a hazai exportőr vállalatoknak a kivitelük…
Szijjártó: a háborúpárti liberális Brüsszel a 3. világháború kitörését kockáztatja
Az Európai Unió hamar elszigetelődhet a világpolitikában, ha a tagállami és brüsszeli liberális vezetők tovább akadályozzák az ukrajnai béketárgyalások sikerét…
Március 15.: ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel
Ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel, 1848-ban osztrák generálisok írták elő, hogyan kell élnünk, ma pedig…