LEGOLVASOTTABB











Így nyomulnak előre az oroszok Ukrajnában

Az orosz fegyveres erők e héten mind a hat ukrajnai frontszakaszon előre tudtak törni, és összesen öt települést foglaltak el. A tájékoztatás értelmében a „különleges hadművelet” övezetében csaknem 8700 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.

Orosz katonák nyomulnak előre az ukrajnai fronton (Fotó: SITA/AP/Orosz Védelmi Minisztérium)
❚❚

A moszkvai katonai tárca a héten megsemmisített haditechnikai eszközök között sorolt fel hat harckocsit és 127 egyéb páncélozott harcjárművet, öt sorozatvetőt – köztük egy amerikai HIMARS és egy cseh Vampire típusút -, 31 irányított légibombát, amerikai HIMARS sorozatvetők 21 rakétáját, három Neptun nagy hatótávolságú irányított rakétát, továbbá 1138 repülőgéptípusú drónt.

A beszámoló szerint az orosz hadsereg egy tömeges és hat csoportos csapást mért a január 10-től 16-ig tartó időszakban ukrán hadiipari üzemekre, katonai célokat szolgáló energetikai, közlekedési, repülőtéri és kikötői infrastruktúrára, lőszer- és üzemanyagraktárokra, drónok gyártásának, tárolásának és indításának helyszíneire, valamint ukrán katonák és külföldi „zsoldosok” ideiglenes állomáshelyeire. A tárca szerint e támadásokat válaszul indították az orosz polgári célpontok elleni ukrán „terrortámadásokra”. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek pénteken ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Küldj nekünk tippet




Tömeges migráció: ne akarjunk a németek sorsára jutni

Itt a legfrissebb eset: Németországban egy ulmi bevásárlóközpontban egy eritreai bevándorló megkéselt két fiatal alkalmazottat – közölte Menczer Tamás, a…

16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Már a DK is a Tisza ellen kampányol?

A Demokratikus Koalíció (DK) országos plakátkampányt indított – jelentette be a pénteki online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az ellenzéki párt elnöke.

16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nem fenyeget gázhiány Magyarországon

Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet – jelentette be Orbán Viktor…

16. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok

Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek…

16. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így nyomulnak előre az oroszok Ukrajnában

Az orosz fegyveres erők e héten mind a hat ukrajnai frontszakaszon előre tudtak törni, és összesen öt települést foglaltak el.…

16. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A nagykövetek nem avatkozhatnak be a választásunkba

A magyar kormány nem fogad el az európai uniós tagállamok magyarországi nagyköveteitől semmifajta bírálatot, kommentárt, okoskodást az áprilisi választások kapcsán…

16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A britek a 60 felettieket is bevetnék a háborúban

Tíz évvel emelik a brit fegyveres erők tartalékosainak felső mozgósítási korhatárát az esetleges háborús veszély esetén bevethető állomány létszámának bővítése…

16. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Tisza elküldheti a magyar fiatalokat Ukrajnába

Brüsszelpárti és ukránpárti politikai erőnek nevezte a Tisza Pártot és a DK-t a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,…

16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Sokan feledkeznek meg az adóval kapcsolatos kedvezményekről

Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – közölte…

16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

Az EU vezetői egyre nyíltabban beszélnek arról, küldjünk-e európai katonákat a háborúba – figyelmeztet legújabb Facebook bejegyzésében Gyimesi György szlovákiai…

16. 01. 2026 | Vélemény | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Vélemény | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák – adta hírül Nagy István agrárminiszter.

15. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brit kémet füleltek le az oroszok Moszkvában

Be nem jelentett brit titkosszolgálati ügynök folytatott fedett tevékenységet Moszkvában a nagykövetség alkalmazottjaként – közölte csütörtökön az orosz Szövetségi Biztonsági…

15. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS között

Közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról a Mol és a tulajdonos Gazpromnyefty, valamint a szerbiai…

15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Állandósult a Fidesz előnye a Tisza Párttal szemben

A Fidesz-KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 49 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra…

15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán szerint Brüsszel a háború útján megy tovább

Az Európai Bizottság Ukrajna szerdán bemutatott finanszírozási tervével nemcsak a decemberi EU-csúcs eredményét teszi zárójelbe, de a valóságot is –…

15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A SZÉP-kártya a turizmus motorja

A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki,…

15. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Veszélyes szír antifa aktivista kiadását kérjük Párizstól

Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy…

15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Tisza odaadná a magyarok pénzét Ukrajnának

Tarr Zoltánra, a Tisza Párt alelnökére és európai parlamenti delegációjának a vezetőjére szerencsére mindig lehet számítani, ha önleleplezésről van szó:…

15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Most dől el, hogy kié lesz Magyarország

06. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Világ

Kiskorúak bandái terrorizálják Olaszországot

14. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Trumpnak most a rakétapajzs miatt kell Grönland

14. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

2025 volt a harmadik legmelegebb év

14. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moszkva sötétbe borította fél Ukrajnát

12. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.