Háborús hisztéria: Macron elkezdte toborozni a hadseregét
Elindították Franciaországban a fiatal önkéntesek toborzását az Emmanuel Macron elnök által novemberben bejelentett „nemzeti szolgálatra”, amelyet „az országot érő fenyegetésekkel szembeni” szükségletek kielégítésének eszközeként hirdetett meg az állam.
Catherine Vautrin védelmi miniszter szerint harminc évvel a kötelező sorkatonaság felfüggesztése után a novemberben meghirdetett önkéntes szolgálat bevezetése „hosszú távú fejlődés része a hibridebb hadseregmodell felé”. Az önkéntesek 200 ezer aktív katona és 47 ezer tartalékos (80 ezer 2030-ban) mellett teljesítenek majd szolgálatot.
A francia hadsereg idén háromezer önkéntest kíván felvenni – 1800-at a szárazföldi haderőnél, 600-at a légierőben és űrhaderőben, 600-at pedig a haditengerészethez –, jövőre négyezret, 2030-ban 10 ezret, 2035-ben pedig 42 500-at. A 18 és 25 év közötti férfiak és nők áprilisig jelentkezhetnek, hogy szeptember és november között tíz hónapra csatlakozzanak a hadsereghez, kizárólag Franciaország kontinentális vagy tengerentúli területein.
A fiatal önkénteseket a védelmi miniszter tájékoztatása szerint orvosi alkalmasság, motiváció és „a hadsereg igényeihez való alkalmasság” alapján választják ki. Havi bruttó 800 euró körüli fizetést kapnak, és a szolgálat alatt szállást és teljes ellátást biztosítanak számukra. A tíz hónapos szolgálat letelte után a fiatalok folytathatják tanulmányaikat, csatlakozhatnak az operatív tartalékosokhoz vagy aktívként bevonulhatnak a hadseregbe.
Szánalmas baloldali bohóckodás a Tiszánál
Szánalmas baloldali bohóckodás, figyelemelterelés és jogi igénytelenség a Tiszánál – kommentálta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt, hogy Magyar…
Magyarország bírósághoz fordul a Mercosur miatt
Magyarország elmegy a végsőkig, és nem hagyja, hogy az Európai Unió elfogadja a dél-amerikai országokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodást, a Mercosurt…
Lehet, hogy már csak 13 hét van hátra a választásig
Mivel a köztársasági elnök legkorábban a választás előtti 91. napon írhatja ki a parlamenti választást, és a legkorábbi idei dátum…
Egyre valószínűbb a Fidesz győzelme
A karácsonyi szünetben lényegében nem mozdultak meg a pártpreferenciák, és ezzel állandósulni látszik a kormánypárt előnye – derül ki a…
Közérthető tájékoztatóval segít az adóhivatal
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) praktikus, közérthető kiadványban foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat az szja-nyilatkozatokról. Mire kellene odafigyelnünk?
Budapest már készül az újabb havazásra és ónos esőre
A Budapesti Közművek már készül a várható újabb havazásra és ónos esőre is, folyik a preventív szórás a főútvonalakon –…
Influenza: 16 ezer adag oltóanyagot biztosítanak
További 16 ezer adag, 3Fluart influenza-oltóanyagot biztosít a kockázati csoportba tartozók térítésmentes védőoltásához a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Magyarországra menekülnek a lengyel politikusok
Politikai menedékjogot kapott Magyarországon Zbigniew Ziobro, az előző, Mateusz Morawiecki vezette konzervatív lengyel kormány volt igazságügyi minisztere és legfőbb ügyésze…
Egyre többen támadnak rá a közösségi közlekedésben dolgozókra
Aggasztó mértéket öltött a közösségi közlekedésben dolgozók elleni erőszak 2025-ben – közölte a MÁV-csoport.
Brüsszel egy véres háborúba vezetne minket
Európa egy olyan útra lépett, amelynek végén kizárólag a háború további kibontakozása állhat, és a felelősök ennek teljes mértékben tudatában…
Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége
Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…





















