LEGOLVASOTTABB











Sulyok Tamás: magyarként egyek vagyunk

Éljünk akár a fővárosban, akár vidéken, akár államhatáron innen vagy azon túl, magyarként egyek vagyunk – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Facebook-oldalán péntek este megjelent karácsonyi beszédében.

Sulyok Tamás köztársasági elnök arra szólított fel, hogy „szeressük az otthont s vigaszt nyújtó közösségeinket, a sokszor megfogyatkozott, de soha meg nem tört nemzetünket” (Fotó: SITA/AP/MTI/Bruzák Noémi)
❚❚

Az államfő a karácsonyt olyan időszaknak nevezte, „amikor körülöttünk minden lelassul és elcsöndesedik; amikor rohanó, feszültségekkel és háborús borzalmakkal teli világunkban is végre főszerepet kap a békesség, az otthon, a család, és elérkezik a bő kétezer éve közénk született Megváltó világra jövetelének órája”. A köztársasági elnök úgy fogalmazott, reményei szerint „az emberi mivoltunk lényegét feltáró ünnepen” megosztott gondolatai hozzájárulhatnak ahhoz, hogy „megerősítsük magunkban, milyen pótolhatatlan kincs az, hogy olyan közösségekhez tartozunk, ahol otthon érezzük magunkat, legyenek azok családi, baráti, szakmai, szabadidős vagy más közösségek – amelyek nemzetünket alkotják”.

Úgy folytatta: „ezt egészíti ki a magyarságunk, melynek egységében éljük meg a mindennapokban, hogy mi, akik egy hazában, de megszámlálhatatlanul sokféle közösségben élünk, milyen sokat tudunk adni egymásnak”. Éljünk akár a fővárosban, akár vidéken, akár államhatáron innen vagy azon túl, magyarként egyek vagyunk – jelentette ki. Emlékeztetett, hogy „az év során számtalanszor megéljük azt, hogy a közösségeinkhez tartozni jó dolog, a közösség örömében osztozni páratlan élmény, személyes nehézségeinkben pedig a közösség összetartása adhat vigasztalást”. Hogy épülni tudunk abból is, ha kapunk, és abból is, amikor adunk, segítünk másoknak – fűzte hozzá Sulyok Tamás.

Azt csak korlátosan tudjuk meghatározni, hogy milyen jövőnk lesz, azt azonban mindig eldönthetjük, hogy figyelmünket a körülöttünk lévő világban inkább a jóra, a szépre, a megbékélésre, vagy ezek ellenkezőire irányítjuk – mutatott rá. A felelősséget e döntéséért mindenki maga, személyesen viseli – emelte ki.

A köztársasági elnök arról is beszélt, hogy Magyarország és az egész világ tele van nagyszerű emberekkel, pontosabban olyanokkal, akiket cselekedeteik, hozzáállásuk tesznek igazi példaképekké. „Az elmúlt év során sokan fordultak meg a Sándor-palotában, magam is sokfelé jártam határon innen és túl, iskolai avatóünnepségtől a családlátogatásokig. Számtalanszor lehettem tanúja annak, hogy a magyar emberek milyen önzetlenül fáradoznak családjukért, a rájuk bízottakért, kortársaikért” – részletezte az államfő.

Záró szavaival arra szólított fel, hogy „tiszteljük egymásban Isten képmását, az embert, és szeressük az otthont s vigaszt nyújtó közösségeinket, a sokszor megfogyatkozott, de soha meg nem tört nemzetünket, a szép és csodálatosan sokszínű magyar hazát, legszentebb, s egyben legdrágább örökségünket”.

Küldj nekünk tippet




Nem kérünk Brüsszel mérgező politikájából

Háború, migráció, terrorfenyegetés, energiaválság, gazdasági visszaesés – 2025-re minden józanul gondolkodó ember számára világossá vált, hogy Európában ma a béke…

27. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Sulyok Tamás: magyarként egyek vagyunk

Éljünk akár a fővárosban, akár vidéken, akár államhatáron innen vagy azon túl, magyarként egyek vagyunk – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági…

27. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ukrajnai béke: Moszkva és Washington közel került a rendezéshez

A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök…

27. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország is kiáll az üldözött keresztények mellett

Az Egyesült Államok az üldözött keresztény közösségek védelmében hajtott végre légicsapásokat az ISIS terrorszervezet állásai ellen, Észak-Nigéria Sokoto államában –…

27. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tudjuk, mikor előzi meg Kína az Egyesült Államokat

Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.

27. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az idei tél leghidegebb napja volt a mai Erdélyben

Az idei tél legalacsonyabb hőmérsékleti értékeit mérték péntek reggel Erdélyben. A legalacsonyabb hőmérsékletet, -11,4 Celsius-fokot Csíkszeredából jelentették.

26. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az USA katonai akciót hajtott végre Nigériában

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében – jelentette be Donald…

26. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szenteste is rengeteg munkája volt a tűzoltóknak

Magyarországon 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.

26. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Putyin karácsonyi meglepetése Trumpnak

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml…

26. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Keresztényellenes terror a szomszédunkban

Az elmúlt hónapok bécsi eseményei kijózanítóan bizonyítják, hová vezetett Ausztria – és különösen Bécs – évtizedeken át folytatott felelőtlen, balliberális…

26. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

XIV. Leó: az eltorzult gazdaság áruként kezeli az embereket

A gyermek Jézus megszületése reményt ad a népeknek, a szegényeknek megmutatja a talpra állás erejét, jóságot hoz az erőszakkal és…

25. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Semjén Zsolt szerint harcolnak a Beneš-dekrétumok ellen

Harcolunk a Beneš-dekrétumok ellen, de ha a két nemzet között barátság, együttműködés van, akkor nehéz minket összeugrasztania a politikának, és…

25. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Több mint 8 százalék borravalót adnak a vendégek

Bankkártya-használati adatok szerint a magyar fogyasztók 8,12 százalék borravalót adtak a hazai vendéglátóhelyeken idén – közölte a Teya Magyarország, kétezer…

25. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Nagy a titkolózás az ukrajnai béketárgyalással kapcsolatban

Beszámolt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai rendezésről Miamiban folytatott tárgyalásai részleteiről Kirill Dmitrijev, az államfő megbízottja – jelentette ki…

25. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ideje leszámolni a liberális migrációs politikával

Az Európai Unió mai migrációs válsága nem „természeti csapás”, hanem elhibázott politikai döntések következménye. Ursula von der Leyen és az…

25. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Békés, áldott karácsonyi ünnepeket!

A kormány nevében kívánok békés, áldott ünnepeket Magyarország! – közölte Vitályos Eszter kormányszóvivő a kormány Facebook-oldalán közzétett videójában.

24. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az élelmiszerláncok többsége ma délig tart nyitva

Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én, üzleteik általában 12 óráig várják a vásárlókat, de a nyitvatartás egyes láncoknál boltonként…

24. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország kiáll a szlovákiai magyarok mellett

„Magyarország kiáll a felvidéki magyarok jogfosztása ellen! Elfogadhatatlan Szlovákia magatartása!” – reagált Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának az elnöke…

24. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

EGYÉB CIKKEK

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Mit követelnek meg a magyarok a politikusaiktól?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Európa a háború felé tart

23. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket


Már a románok sem bíznak az ukránokban

23. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket


A Tisza a magyar bohócok pártja

23. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket


Az erdélyi magyarok Orbán Viktorra szavaznak

22. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket


Magyar Péter mindenkit elhallgattatna

22. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Veszélyes ukrán barátai vannak a Tisza Pártnak

22. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket



Vélemény

Mit követelnek meg a magyarok a politikusaiktól?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

A Tisza a magyar bohócok pártja

23. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Veszélyes ukrán barátai vannak a Tisza Pártnak

22. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Európa érdeke mostantól a háború

21. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Míg a Fidesz szárnyal, a Tisza apad

20. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.