Miért lepték el a kamionok Budapest belvárosát?
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén. Az Építési és Közlekedési Minisztériumban (ÉKM) fogadták a 12 pontos követelést megfogalmazó szervezők képviselőit, akik a megbeszélés alapján sikeresnek értékelték a megmozdulást.
A rendőrségre azután jelentettek be fuvarozók vonulásos demonstrációt, hogy az ÉKM pénteken azt közölte: megállapodás született a tárca, a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között. A célokat közöseknek nevezték abban a tekintetben, hogy a nemzetközi tranzitforgalom minél nagyobb mértékben a 2×2 sávos úthálózaton bonyolódjon le; ez szerintük növeli a közlekedésbiztonságot és a lakosság számára okozott tehertételt is lényegesen mérsékli. A minisztérium vasárnap azt írta, értetlenül állnak a megállapodást figyelmen kívül hagyó egyéni akciókkal szemben, amelyek próbálják megzavarni az ünnepekre készülő ország nyugalmát.
A hétfői tüntetés résztvevői a M3-as autópálya bevezető szakaszán gyülekeztek, majd a Hősök tere felé vették az irányt. A szervezők a Hősök terén mondtak beszédeket; itt a megmozdulás este 8 óráig tartott. A tüntetés egyik szervezője, Orosz Tibor a Hősök terén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az útdíjtörvény átgondolását és eltörlését, valamint érdemi egyeztetést követelnek az ÉKM-től, eredmény hiányában folytatják a tiltakozást. Kijelentette, nem a kormány ellen, hanem a kamionosokért és a törvény megváltoztatásáért tüntetnek.
A kamionosok követeléseit sajtóinformációk szerint Sinka István, a rendezvény másik szervezője vitte el másokkal együtt az ÉKM-be, ahol elmondásuk szerint fogadta őket Lázár János miniszter kabinetfőnöke és a helyettes államtitkár is, és jelezték, hogy nyitottak a párbeszédre. Közlése szerint az éjszakát egy benzinkútnál töltötték, de sikeresnek értékelik a megmozdulást, ezért arra szólítottak fel mindenkit, hogy kedden békésen menjen haza. A tüntetés folytatása attól függ, hogyan reagál az ÉKM a követeléseikre – jelezte. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az engedély lejárta, 20 óra után a honlapján azt írta: Budapest közútjai teljes egészében járhatóak, a rendőrség köszöni a közlekedők türelmét.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























