Ezt üzenik a nyugdíjasok a Tisza Pártnak
Felháborodtunk a nyugdíjadó tervén! – nyilatkozta Kusovszky Imréné, az Idősek Tanácsának tagja a jokor.hu nyugdíjasportálnak.
„Nagyon elegünk van, hogy állandóan a nyugdíjasokkal foglalkozik a baloldal. Fejezzék ezt be, hiszen mi már nagyon sok mindent átéltünk, és letettünk az asztalra. Ráadásul a régi, baloldali rendszernek köszönhetjük, hogy vannak még kevés nyugdíjjal rendelkezők. 2010 előtt, a baloldal rengeteg pénzt vett ki a nyugdíjasok zsebéből. Elég csak a 13. havi nyugdíj akkori eltörlésére gondolni. Ezért is felháborító, amit az egykori baloldali közgazdászok most mondanak, és ezeket a gondolatokat látom visszaköszönni a Tisza nyugdíjadójában is” – fogalmazott Kusovszky Imréné. Hozzátette: elkezdett utánaszámolni, és a Tisza-csomagban eddig mintegy 30 ezer forint havi mínuszt egészen biztosan talált, amit a nyugdíjasok zsebéből vennének ki.
„Arról nem is beszélve, hogy a baloldali szakemberek elég bántóan és lesajnálóan nyilatkoznak rólunk. Nekik is üzenem: sokat dolgoztunk, megfizettük a szükséges adókat, foglalkozzanak inkább saját magukkal” – fogalmazott. Kiemelte: nagyon-nagyon nem szeretnének semmiféle háborút; ez a korosztály még tudja, hogy a háború milyen borzalmakkal jár. „Ezt el kell mondanunk a fiataloknak, gyermekeinknek, unokáinknak is, akik – szerencsére! – békeidőben nőhettek fel. Kiállunk minden olyan törekvés mellett, amely megvédi unokáinkat a frontokra való kivezényléstől. Én személy szerint mélyen elutasítom a háború további támogatását” – mondta.
Kusovszky Imréné közölte: a 13. havi nyugdíj visszaállítása helyes döntés volt és a 14. havi nyugdíj bevezetése is jó irány. Mindig van helye a pénznek. Emellett ott vannak a felújítási pályázatok, az élelmiszer-utalvány, az árréstop, vagy éppen a könnyített készpénz-felvétel. „Nekünk is kell a biztonság és a kiszámíthatóság. Amióta polgári kormányzata van Magyarországnak, azóta a nyugdíjasok anyagilag stabil lábakon állnak, és a Gondosórának köszönhetően biztonságban is vannak” – nyilatkozta az Idősek Tanácsának tagja.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























