Magyarország beperli az Európai Bizottságot
Magyarország beperli az Európai Bizottságot, ha a magyar vétót kikerülve hoznak döntést az orosz gáz- és olajvásárlás elleni szankciók ügyében – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: „Brüsszel cinkelt lapokkal játszik”, azt találta ki, hogy az orosz gáz- és olajvásárlás betiltása – ami alól Magyarország és Szlovákia korábban mentességet kapott – nem is szankció, hanem egy kereskedelempolitikai döntés, ami az uniós jog szerint nem igényel egyhangúságot, meg lehet hozni többségi döntéssel is. „Vagyis kikerülik a magyar vétót, teljesen törvénytelenül” – hangsúlyozta, és ezt a lépést a jogállamiság nyílt megsértésének nevezte.
„Be is fogjuk perelni ezért a bizottságot, ha ezt a döntést hozza, akkor jogi úton is elégtételt akarunk venni” – jelentette be Orbán Viktor. Megjegyezte: ezzel ugyan „nem vagyunk kint a vízből”, mert mire Európában egy jogi ügy végigfut, addigra már „nyolcszor véget ér a háború”, de Magyarországnak akkor is jeleznie kell, hogy az Európai Unió letért a jogállamiság útjáról, jogsértést követ el, visszaél a hatalmával.
Európa eltévedt a világpolitika labirintusában
Az elmúlt évek fejleményei döbbenetes gyorsasággal távolították el az Európai Uniót attól a szereptől, amelyre eredetileg létrehozták: a béke, a…
Magyarország beperli az Európai Bizottságot
Magyarország beperli az Európai Bizottságot, ha a magyar vétót kikerülve hoznak döntést az orosz gáz- és olajvásárlás elleni szankciók ügyében…
Hol adhatunk túl a leggyorsabban a lakásunkon?
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve…
Nacsa Lőrinc: fontos a külhoni magyar vállalkozások támogatása
A Kárpát-medencei magyar vállalkozói ökoszisztéma megerősítése és a külhoni magyar közösségek gazdasági önállóságának támogatása az elmúlt években Magyarország egyik fontos…
El kell zavarni a korrupt brüsszeli elitet
Európa komoly bajban van, de a bajok nem maguktól jönnek, hanem az a brüsszeli elit elhibázott politikájának a következménye –…
Drasztikus mértékben drágulhat az autózás, ha a Tisza nyer
A Tisza adótervezete drasztikusan megdrágítaná az autósok életét – közölte Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár a legújabb Facebook-videójában csütörtökön.
A baloldaliak csak brutális megszorításban tudnak gondolkodni
Még egyszer az nem fordulhat elő, hogy Magyarországot tönkretegye egy baloldali megszorító politika – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai…
A cégek többsége jövőre megemeli a fizetéseket
Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket – közölte a Profession.hu csütörtökön.
Orbán: a tiszás megszorító csomagot lesöpörjük az asztalról
A tiszás megszorító csomagot lesöpörjük az asztalról, és helyette csütörtökön egy nagy megállapodást írunk alá – közölte Orbán Viktor miniszterelnök…
Így vehetjük fel a harcot a kibertér veszélyes bűnözőivel
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. csütörtökön 2026. január 31-ig tartó kampányt indít „Biztonság. Mi rávilágítunk” címmel, hogy felhívja ügyfelei figyelmét…
Veszélyes közelségben az orosz energia tilalma
Az eddigi elképzeléseknél is rosszabb kompromisszum körvonalazódott az orosz energiahordozók importtilalmi terveiben. A számunkra legfontosabb, hosszú távú szerződéseken alapuló csővezetékes…
Semjén Zsolt: ideje, hogy előny legyen, ha valaki magyar
Száz évig, Trianon óta hátrány volt, ha valaki magyar, épp itt az ideje, hogy végre előny legyen – jelentette ki…
Magyarország megtámadja Brüsszel gázdiktátumát
Magyarország meg fogja támadni az orosz energiaimportot ellehetetlenítő REPowerEU-rendeletet az Európai Bíróságon, a nemzeti kormány harcolni fog Brüsszel energiaáremelési diktátuma…
Brüsszel háborúba akarja vinni Európát Oroszországgal
Európa brüsszeli része továbbra is háborúba akarja vinni a kontinenst Oroszországgal, és a háborúpárti fanatikusok a NATO külügyi tanácsülésén is…





















