LEGOLVASOTTABB

Semjén Zsolt: ideje, hogy előny legyen, ha valaki magyar

Száz évig, Trianon óta hátrány volt, ha valaki magyar, épp itt az ideje, hogy végre előny legyen – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságában tartott e heti éves meghallgatásán.

A magyar kormány az elmúlt években a határmódosítás nélküli, békés nemzetegyesítést tartotta az egyik legfontosabb feladatának (Fotó: SITA/AP/Erdős Dénes illusztrációs felvétele)
❚❚

Semjén hangsúlyozta, hogy a kormány nemzetpolitikájának filozófiai alapja a nemzet iránti elkötelezettség. Hozzátette, hogy ezen azt értik, hogy az ember nemzeti közösségben születik, a nemzettől kapja a nyelvét, a kultúráját, a történelemtudatát, ezért a nemzeti lét: érték.

Szavai szerint a magyar nemzet csak akkor tud fennmaradni csonkítatlanul, ha minden nemzetrésze fennmarad. Ehhez egyfelől kell egy erős Magyarország, ami ennek a hátterét adja, másfelől pedig kell egy olyan nemzetpolitika, ami úgy támogatja a külhoni magyarságot, hogy az meg tudjon maradni identitásában és életlehetőségeiben – jelentette ki a politikus. Hangsúlyozta, hogy a magyarság megmaradásának négy kulcseleme az identitásmegőrzés, a gazdasági támogatás, az etnikai magyar pártok és szervezetek támogatása, valamint a honosítás általi nemzetegyesítés.

Semjén Zsolt kiemelte, hogy száz nemzetpolitikai jelentőségű intézmény kap állandó támogatást, de emellett 35 ezer nyílt pályázaton keresztül további szervezeteket is támogattak.

A gazdaságfejlesztésre áttérve azt mondta, 63 ezer nyertes pályázat keretében mintegy 250 milliárd forint támogatást fordítottak erre. Hangsúlyozta, hogy ez jó a külhoni nemzetrésznek, az azon a területen élő többségi nemzethez tartozóknak, az utódállamnak és Magyarországnak is, mert ez magyar gazdasági expanziót jelent.

Arról is beszélt, hogy a magyar nemzetrészek megmaradására az autonómia jelenti a garanciát. Megjegyezte, hogy minden nemzetrésznek magának kell kidolgoznia a testre szabott autonómiakoncepcióját, amihez a kormány minden segítséget megad1 millió 200 ezer „nemzettársunk vált honfitársunkká és polgártársunkká” – fogalmazott.

Küldj nekünk tippet

Veszélyes közelségben az orosz energia tilalma

Az eddigi elképzeléseknél is rosszabb kompromisszum körvonalazódott az orosz energiahordozók importtilalmi terveiben. A számunkra legfontosabb, hosszú távú szerződéseken alapuló csővezetékes…

04. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Klaus: az európai demokraták legfőbb ellensége ma Brüsszel

Brüsszel az 1990-es évek óta megtestesítőjévé vált mindannak, amivel egy európai demokratának szembe kell szállnia – jelentette ki Václav Klaus…

04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Semjén Zsolt: ideje, hogy előny legyen, ha valaki magyar

Száz évig, Trianon óta hátrány volt, ha valaki magyar, épp itt az ideje, hogy végre előny legyen – jelentette ki…

04. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország megtámadja Brüsszel gázdiktátumát

Magyarország meg fogja támadni az orosz energiaimportot ellehetetlenítő REPowerEU-rendeletet az Európai Bíróságon, a nemzeti kormány harcolni fog Brüsszel energiaáremelési diktátuma…

03. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Már 2027 őszétől teljesen betiltanák az orosz gázt Európában

Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament (EP) képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére…

03. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel háborúba akarja vinni Európát Oroszországgal

Európa brüsszeli része továbbra is háborúba akarja vinni a kontinenst Oroszországgal, és a háborúpárti fanatikusok a NATO külügyi tanácsülésén is…

03. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kudarc: Trump üzlettársa és a veje sem győzte meg Putyint

Egyelőre nincs Ukrajnára vonatkozó kompromisszumos béketerv, egyes amerikai javaslatok elfogadhatók Oroszország számára, mások viszont nem – jelentette ki Jurij Usakov,…

03. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A magyar munkahelyek a magyaroké

A magyar munkahelyek a magyaroké, a nemzetgazdasági miniszter 2026-ra is 35 ezer főben határozza meg a vendégmunkás kvótát – írja…

03. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megéri most az oroszoknak egyáltalán békét kötni?

Az amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff kedd este találkozott Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A jeles orosz filozófus és geopolitikai…

03. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kedden utalják a megemelt összegű decemberi nyugdíjat

Az ünnepi készülődést segítve a nyugdíjasok idén decemberben is előrehozottan kapják meg a nyugdíjkiegészítéssel emelt nyugdíjukat: a jóváírás kedden megjelent…

02. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nagy bajban a szerbek: leáll az ország olajfinomítója

Nem hosszabbították meg a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét, leáll a szerbiai kőolaj-finomító – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági…

02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kampány indul a Tisza baloldali megszorító csomagjáról

„Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról” – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a…

02. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Menczer Tamás: a magyarok nem akarnak kormányváltást

A magyarok nem akarnak kormányváltást, ott vannak a Fidesz mögött – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Harcosok…

02. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hihetetlen összeget lophatott el az ukrán háborús maffia

A volt ukrán miniszterelnök, Mikola Azarov szerint a kijevi rezsim korrupt tisztviselői akár több mint 100 milliárd dollárt is ellophattak…

02. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tiszás csomag: 50% baloldali megszorítás, 50% brüsszeli ukáz

Kint a tiszás megszorító csomag. 600 oldal, 6 aláírás, 50 százalék baloldali megszorítás, 50 százalék brüsszeli ukáz – írja Orbán…

02. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A melegházasság uniós elismerése sérti a tagállami szuverenitást

Az azonos nemű személyek külföldön kötött házasságának elismeréséről szóló múlt heti uniós döntés sérti a tagállamok szuverenitását – jelentette ki…

02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az orosz hadsereg egyre gyorsabban halad előre

Az orosz elnök felkereste az Ukrajnában harcoló orosz erők egyik parancsnokságát, ahol jelentették neki a donyecki régióban található Pokrovszk (orosz…

02. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kallas számolatlanul öntené a pénzünket a korrupt Ukrajnába

Az ukrajnai korrupciós vizsgálatok nem árnyékolhatják be Ukrajna szabadságért folytatott harcát és Európa felé vezető útját – jelentette ki Kaja…

02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

EGYÉB CIKKEK

A NATO megelőző csapást mérhet az oroszokra

01. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

01. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

01. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Harc az indokolatlan áremelések ellen

01. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Még több terméket vásárolhatunk olcsóbban

01. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Magyarország

HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.