Kudarc: Trump üzlettársa és a veje sem győzte meg Putyint
Egyelőre nincs Ukrajnára vonatkozó kompromisszumos béketerv, egyes amerikai javaslatok elfogadhatók Oroszország számára, mások viszont nem – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója szerdára virradóra.
Kedd este közel öt órán át tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz államfő és Steve Witkoff, az amerikai elnök, Donalt Trump különmegbízottja és egyben üzlettársa a moszkvai Kremlben. A felek megvitatták az amerikai béketervet, amelyet Washington és Kijev közötti konzultációk során dolgoztak ki. A találkozón az orosz és az amerikai fél abban állapodott meg, hogy folytatják a munkát a rendezés érdekében, és hogy nem hozzák nyilvánosságra a tárgyalások tartalmát. Ami a lehetséges elnöki szintű találkozót illeti, az attól függ, hogy milyen előrelépést tudunk elérni ezen az úton, amelyen kitartóan fogunk dolgozni a tanácsadók, a külügyminisztériumok képviselői és egyéb szervek részéről – mondta Usakov.
Az éjszakába nyúló megbeszéléseken amerikai részről részt vett Jared Kushner, az amerikai elnök veje, az Affinity Partners cég alapítója, orosz részről pedig Usakov mellett Kirill Dmitrijev, az orosz elnök befektetésügyi és gazdasági együttműködési különmegbízottja, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója. Witkoff idén immár a hatodszor látogatott Oroszországba. Az összes találkozó központi témája az ukrajnai rendelés volt.
Megéri most az oroszoknak egyáltalán békét kötni?
Az amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff kedd este találkozott Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A jeles orosz filozófus és geopolitikai…
Brüsszel háborúba akarja vinni Európát Oroszországgal
Európa brüsszeli része továbbra is háborúba akarja vinni a kontinenst Oroszországgal, és a háborúpárti fanatikusok a NATO külügyi tanácsülésén is…
A magyar munkahelyek a magyaroké
A magyar munkahelyek a magyaroké, a nemzetgazdasági miniszter 2026-ra is 35 ezer főben határozza meg a vendégmunkás kvótát – írja…
Kedden utalják a megemelt összegű decemberi nyugdíjat
Az ünnepi készülődést segítve a nyugdíjasok idén decemberben is előrehozottan kapják meg a nyugdíjkiegészítéssel emelt nyugdíjukat: a jóváírás kedden megjelent…
Kampány indul a Tisza baloldali megszorító csomagjáról
„Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról” – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a…
Menczer Tamás: a magyarok nem akarnak kormányváltást
A magyarok nem akarnak kormányváltást, ott vannak a Fidesz mögött – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Harcosok…
Tiszás csomag: 50% baloldali megszorítás, 50% brüsszeli ukáz
Kint a tiszás megszorító csomag. 600 oldal, 6 aláírás, 50 százalék baloldali megszorítás, 50 százalék brüsszeli ukáz – írja Orbán…
A háború-, migráció- és genderpárti külpolitika lesz Európa veszte
Az idei az Európai Unió elszigetelődésének éve volt, a közösség már nem szereplője a világpolitikának, és ebből a partvonalon kívülre…
Hétfőtől újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni
A magyar kormány a családok anyagi mozgásterének további bővítése és a rendelkezésre álló összegek hasznosítása érdekében a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeinek…






















