LEGOLVASOTTABB











Brüsszel a magyar gazdák kivéreztetésére készül

Brüsszel két újabb veszélyes gazdaságpolitikai döntésre készül, azonban a kormány meg fogja védeni a magyar gazdákat és a munkahelyeket, és ez így lesz mindaddig, amíg a nemzeti kormány van hatalmon – közölte Szijjártó Péter magyar külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A magyar gazdák rendszeresen tüntetnek az Európai Unió elhibázott agrárpolitikája ellen, Brüsszel azonban hajthatatlan (Fotó: SITA/AP/MTI/Balázs Attila)
❚❚

A tárcavezető arról számolt be az EU-s külkereskedelmi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján, hogy az Európai Bizottság az utóbbi években súlyos hibákat követett el többek között vámok kivetésével, az energiabeszerzéseket korlátozó intézkedésekkel, szankciókkal, rossz megállapodásokkal, és ezek miatt a kontinens gazdasága ma komoly nehézségekkel néz szembe. Arra is figyelmeztetett, hogy Brüsszel ráadásul most két újabb ártalmas döntésre készül, amelyek közül az egyik a magyar gazdákat, a másik a magyarországi munkahelyeket veszélyezteti.

Először is még idén alá akarják írni, majd gyorsan hatályba is akarják léptetni az EU és a latin-amerikai országok közötti szabadkereskedelmi egyezményt, amely a jelenlegi formájában fenyegetést jelentene a magyar mezőgazdaságra nézve – tudatta. „Nemcsak arról szól ez a veszély, hogy majd a magyarországi élelmiszerpiacot elárasztják latin-amerikai élelmiszeripari termékek, hanem arról is, hogy a magyar gazdák exportlehetőségei az Európai Unióban visszaszorulnak, tekintettel arra, hogy ez a szabadkereskedelmi megállapodás minden bizonnyal az élelmiszeripari és mezőgazdasági termékek egy jelentősen megnövekedett forgalmát fogja jelenteni Latin-Amerikából az Európai Unióba” – húzta alá. „Kértük Brüsszeltől, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás megkötése előtt hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek (…) megvédik az európai, köztük a magyar gazdákat ettől a veszélytől. Azonban az Európai Bizottság egy olyan javaslatot tett, amely a kis tagországok mezőgazdaságát, a kis tagországok gazdáit semmilyen módon nem védi meg” – folytatta. „Az Európai Bizottság ugyanis azokban az esetekben akar csak védintézkedéseket hozni, ha az európai mezőgazdasági termelés 50 százalékát, vagy nagyon vészhelyzet esetén 25 százalékát veszélyeztetheti a megállapodás végrehajtása. A kis tagországok azonban öt százalék alatti részesedéssel bírnak az Európai Unió mezőgazdaságából, így nyilvánvalóan egy ilyen megoldás csak a nagy tagállamok számára jelentene megoldást” – tette hozzá.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy Brüsszel központosítani akarja a tagállamok beruházástámogatási döntéseit, amivel gyakorlatilag kiiktatnák a beruházásokért folytatott versenyt az EU-ban. „Gyakorlatilag a korábbi KGST módjára egy központi bizottság itt Brüsszelben megmondaná, hogy mi az a beruházás, ami jöhet Európába, és az melyik európai országba mehet és hogyan, ahelyett, hogy az európai uniós tagországok továbbra is versenyezhetnének ezekért a beruházásokért” – emelte ki. „Magyarország ebben a versenyben nagyon sikeres. Az EU legvonzóbb beruházási környezetét tudtuk megteremteni. Folyamatos beruházási rekordokat döntünk, modern beruházások érkeznek, amelyek munkahelyek tíz- és százezreit hozták létre az elmúlt években, és ezeket a beruházásokat mi mind-mind éles versenyben nyertük el, sok esetben nyugat-európai országokkal szemben” – jegyezte meg. „És most mesterségesen akarják itt Brüsszelben eltüntetni a közép-európai, a magyar versenyelőnyt a beruházások vonzása tekintetében, mert elegük van abból, hogy rendre legyőzzük a nyugat-európai országokat a nagyberuházásokért folytatott versenyben” – fűzte hozzá. Majd leszögezte, hogy a kormány mindennek ellenére meg fogja védeni a magyar gazdákat és a magyar munkahelyeket.

Küldj nekünk tippet




A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról

Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ

Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat

A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?

Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…

29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Amerika szerint nélkülük a NATO nem is létezne

A NATO problémái részben az európai védelmi képességek leromlásából származnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki szerint az…

29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…

28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását

Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Liberális lap miatt tört ki a botrány a cseheknél

Tíz cseh médium főszerkesztője nyílt levélben közösen felszólította a külügyminisztériumot, hogy a tárca sajtótájékoztatóira a jövőben engedje be minden médium…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?

2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kínzás, szexuális erőszak, gyilkosságok. Ez a migráció

Húsz év szabadságvesztésre ítélte egy hollandiai bíróság a 42 éves Amanuel Walidot, akit egy nagy kiterjedésű, rendkívüli brutalitással működő embercsempész-hálózat…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb csapás: kokainnal árasztják el Európát

A szervezett bűnözői hálózatok egyre változatosabb és kifinomultabb módszereket alkalmaznak a kokain Európába juttatására tengeri útvonalakon, ami fokozott nemzetközi együttműködést…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája

Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni

A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Trump Béketanácsából

A szlovák kormányfő, Robert Fico azt javasolja, hogy Szlovákia „nagy köszönettel” utasítsa vissza a tagságot Donald Trump Béketanácsában. Fico az…

27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba

Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…

27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.