LEGOLVASOTTABB






Vérfürdőbe torkollott az ukránok kiűzése Oroszországból

Több mint 220 ukrán katona esett el vagy sebesült meg Kurszk megyében csak az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap az orosz katonai tárca.

Az orosz hadsereg 31 települést szabadított fel a határmenti kurszki régióban elindított támadás során március 8. és 14. között (Fotó: SITA/AP/orosz védelmi tárca)
❚❚

A RIA Novosztyi hírügynökség a Moszkvában kiadott hivatalos adatokat összegezve vasárnap azt írta, hogy az orosz hadsereg 31 települést szabadított fel a határmenti kurszki régióban elindított támadás során március 8. és 14. között, az ukrán hadsereg pedig 2040 katonát veszített, további harminc pedig megadta magát. Emellett egyebek között megsemmisült még hét harckocsi, 19 páncélozott gyalogsági jármű, 24 páncélozott szállítójármű, 55 páncélozott harcjármű, 96 gépjármű, 30 tüzérségi ágyú, két amerikai gyártmányú Paladin 155 milliméteres önjárólöveg és 37 drónirányító központ.

Szergej Lebegyev, az oroszpárti „mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora” vasárnap, az ellenállásra hivatkozva azt mondta a RIA Novosztyi hírügynökségnek, hogy „NATO-országok” mintegy 30 hivatásos tisztje került bekerítésbe a kurszki régióban. Szerinte a nyugati katonák az ukrán szárazföldi csapatok irányításával, valamint a műholdas hírszerzési adatokkal és az orosz terület mélységébe irányuló csapások koordinálásával foglalkoztak.

Alekszandr Hinstejn, a kurszki régió megbízott kormányzója a Telegram-csatornáján azt írta, hogy március 12-e óta 371 civilt evakuáltak a felszabadított területekről, köztük 14 gyermeket. 220 kimenekített lakost ideiglenes szállásokon helyeztek el, orvosok, pszichológusok vizsgálják őket.

A moszkvai védelmi minisztérium szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott nyomulni. Az összegzés értelmében a „különleges hadművelet” övezetében több mint 1300 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan.

A moszkvai katonai tárca az elmúlt nap során az Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel több katonai repülőtér infrastruktúráját, valamint drónokat gyártó műhelyeket és ilyen szerkezeteket tároló raktárokat, egy hadianyagraktárt, egy harckocsit és 11 egyéb páncélozott harcjárművet, négy amerikai JDAM irányított légibombát, továbbá 141 repülőgép típusú pilóta nélküli repülőszerkezetet.

Vitalij Gancsev, Harkiv megye polgári-katonai közigazgatásának Moszkva által kinevezett vezetője a TASZSZ hírügynökségnek azt mondta, hogy az orosz fegyveres erők kiterjesztik ellenőrzésük alatt álló övezetet az Oszkil folyó jobb partján, a bal parton pedig kelet felé haladnak, hogy harapófogóba vegyék Kupjanszkot. A városig Gancsev szerint kevesebb mint 7 kilométer van még. Közlése szerint az orosz hadsereg eddig mintegy 70 települést foglalt el Harkiv megyében, ebből tízet 2025 eleje óta. További tíz település a „szürke zónában“ van. „Most csak annyit tehetünk, hogy evakuáljuk a lakosságot. Azon a területen, amely a mi adminisztrációnk ellenőrzése alatt áll, körülbelül 1,5 ezer ember él, ez a Kupjanszki járásban van” – mondta.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek vasárnap tüzérségi és dróntámadást. A Brjanszk megyei Voronok községben életét vesztett egy távirányítású kamikaze repülőszerkezetek által megtámadott traktor vezetője. Belgorod megyében egy hét- és egy tízéves fiú, valamint édesanyjuk kórházba került, miután Gubkin városra csapást mért egy drón.

Küldj nekünk tippet




Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül

Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…

01. 04. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macronnak sikerül kiütnie a politikai ringből Marine Le Pent?

Marine Le Pen szerint a párizsi büntetőbíróság „politikai döntést” hozott azzal, hogy azonnali hatállyal öt évre eltiltotta a politikai választásokon…

01. 04. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 04. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje

„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…

31. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Marine Le Pent börtönbüntetésre ítélték, és nem indulhat a következő elnökválasztáson

A párizsi bűntetőbíróság két év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Marine Le Pen francia ellenzéki politikust és öt…

31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?

A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.

31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Várandós nőt mentettek ki a romok alól Mianmarban négy nappal a pusztító földrengés után

Egyhetes nemzeti gyászt hirdettek hétfőn Mianmarban, miközben a mentők hétfőn négy embert szabadítottak ki az összeomlott épületek romjai alól –…

31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kitört a kultúrharc Brüsszel és Washington között

A belga kormány elutasítja az Egyesült Államok beavatkozását a belga és európai vállalatok sokszínűségi politikájába – jelentette a Belga nevű…

31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Giorgia Meloni fényképét égették el Torinóban a muszlimok a ramadán zárónapján

Súlyosnak és erőszakosnak nevezte Olaszországban az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn, hogy a ramadánt lezáró imádságon Giorgia Meloni…

31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?

Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…

31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…

31. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kijev retteghet: az orosz hadsereg egyre gyorsabban tör előre Ukrajnában

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Zaporizzsja települést – közölte az orosz védelmi minisztérium. A „különleges hadművelet” övezetében…

31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az USA szerdától mindenképpen bevezeti a minket is sújtó új vámokat

Az Egyesült Államok mindenképpen bevezeti az új vámokat április 2-ától – közölte Donald Trump hozzátéve, hogy külön alkura csak akkor…

31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai

Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…

30. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken

Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…

30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson

Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…

30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre nagyobb az elégedetlenség Elon Musk kormányzati szerepvállalásával

Az Egyesült Államok több államában tartottak tüntetést Elon Musk kormányzati szerepvállalása ellen a vállalkozó tulajdonában lévő Tesla autómárka kereskedéseinél egy…

30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Giorgia Meloni végre elárulta, mely csúcspolitikushoz vonzódik a legjobban

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint Európának úrrá kell lennie a transzatlanti kapcsolatokban kialakult feszültségeken. Meloni a londoni Financial Times üzleti…

30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…

29. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.