Farage az uniós állampolgárokon állna bosszút
Nigel Farage, a radikálisan EU- és bevándorlásellenes brit Reform UK párt vezetője szerint meg kell vonni a Nagy-Britanniában letelepedett európai uniós állampolgároktól a jogosultságot a szociális juttatások igénybevételére.
Farage – akinek pártja jelenleg vezet a pártpreferenciákat mérő nagy-britanniai közvélemény-kutatásokban – a Reform UK gazdasági-pénzügyi elképzeléseit ismertető beszédében kijelentette: kormányra kerülése esetén kezdeményezné a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről kötött megállapodás újratárgyalását az Európai Bizottsággal, mivel az egyezmény szerinte „igazságtalanul egyoldalú” Nagy-Britannia rovására.
A cselekvési tervezetben szintén az szerepel, hogy a Brexit-megállapodás egyoldalú, mivel Nagy-Britanniában több EU-állampolgár vesz igénybe szociális juttatásokat, mint ahány brit állampolgár folyamodik ilyen kedvezményekért az Európai Unió országaiban. Farage a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva kijelentette: ő kizárólag az igazságosság mellett érvel. Úgy fogalmazott: a Nagy-Britanniában élő és szociális juttatásokban részesülő EU-állampolgárok száma „hatalmas mértékben aránytalan” azokéhoz a brit állampolgárokéhoz képest, akik külföldön, főleg az Európai Unió országaiban vesznek igénybe ilyen juttatásokat.
A Reform UK vezetője szerint Nagy-Britannia „jó helyzetben van ahhoz”, hogy újratárgyalja a Brexit-megállapodást az EU-val, mivel a brit piac a kilépés ellenére változatlanul „meghatározó fontosságú”az uniós exportőrök számára. Arra a kérdésre, hogy pártja mit tenne, ha az EU-állampolgárok jogosultságainak megvonására az unió Nagy-Britanniával és a brit állampolgárokkal szembeni ellenintézkedésekkel reagálna, Nigel Farage azt mondta: ebben az esetben „vámpolitikai megtorló lépéseket” lehetne foganatosítani az Európai Unióval szemben. Hozzátette: nem szeretné, ha az ügy idáig fajulna, de szükség van a Brexit-megállapodás újratárgyalására ahhoz, hogy új alapokra lehessen helyezni az EU-hoz fűződő kapcsolatrendszert.
Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, miután a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett népszavazáson a kilépésre voksolók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe. Azok az EU-polgárok azonban, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek Nagy-Britanniában, továbbra is az országban maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával, így igénybe vehetik a brit szociális juttatásokat és az állami egészségügyi ellátást.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























