Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet
Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért a kormány köszönetet mond mindenkinek, aki már visszaküldte a nemzeti konzultációs kérdőívet – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken a kormány Facebook-oldalán.
Hidvéghi Balázs a közösségi oldalán megosztott videójában azt mondta, a magas részvétel azt jelzi, hogy a magyar emberek látják, mi zajlik: Brüsszel háborúra készül, a háború árát pedig többek között a magyarokkal akarják megfizettetni. „A brüsszeli bábkormányoktól pénzbehajtást, adóemeléseket és megszorításokat várnak el” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy nem véletlenül jönnek ki folyamatosan a Tisza Párttól is az adóemelésekre és megszorításokra vonatkozó tervek.
Hidvéghi Balázs hangsúlyozta, hogy az adóemelések a dolgozókat, a gyerekes családokat, a nyugdíjasokat és a vállalkozásokat is sújtanák. Ez a „háborús adóemelő politika” veszélyeztet mindent, amit az elmúlt 15 évben a kormány elért: a családi adórendszert, az adókedvezményeket, az édesanyák és fiatalok adómentességét, Európa legalacsonyabb személyi jövedelemadóját és társasági adó kulcsát, valamint Magyarország biztonságos energiaellátását és így a rezsicsökkentést is.
„Nem túlzás azt mondani, hogy az adóemelések megélhetési válságba sodornának sok-sok magyar családot, nyugdíjasokat, vállalkozókat, dolgozó embereket. Arra biztatok mindenkit, hogy ha még nem tette, küldje vissza a nemzeti konzultációs ívet. Ezt november 30-ig még meg lehet tenni. Tiltakozzunk minél többen a brüsszeli háborús tervek és az adóemelések ellen!” – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Európa tehetetlensége Ukrajna tragédiája
Az idei tél a háború legveszélyesebb időszaka lesz Ukrajna számára – nemcsak a fronton, hanem gazdasági, politikai és humanitárius értelemben…
Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet
Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért…
A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…
A kormány meghosszabbítja az árréscsökkentést
A magyar kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést. A módosításokról szóló kormányrendeletet…
Jövő tavasztól látogatható a Citadella
A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…
Szijjártó elárulta, meddig juthatunk hozzá az orosz energiához
Az amerikai szankciók alóli mentesség mindaddig érvényben van, amíg Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump elnök hivatalban van, a lényeg,…
Magyarország nem hajtja végre a migrációs paktumot
Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem hajtja végre a most életbe lépő migrációs paktumot, nem fogad be kvóták szerint szétosztott,…
Orbán Viktor: a kormány bevezeti a 14. havi nyugdíjat
A kormány úgy döntött, hogy bevezeti a 14. havi nyugdíjat – közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán.
Eddig érdemes megrendelni a karácsonyi ajándékot
November 30-ig meg kellene rendelnie a karácsonyi ajándékot annak, aki távol-keleti webáruházból szeretne vásárolni, a hazai webshopoknál pedig december 12-ig…





















