A globalista cseh államfő Ukrajnának lobbizik
Az új kormánykoalícióban egyetértés van abban, hogy a kormányprogram tervezetét véglegesnek tekinti és nem fogja módosítani úgy, ahogy azt az államfő kérte – közölték a csütörtöki koalíciós tanács ülése után Prágában.
A globalista cseh államfő Petr Pavel szerdán találkozott a szuverenista politikát folytató Andrej Babišsal, az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott elnökével, s közölte vele néhány, a programnyilatkozattal kapcsolatos megjegyzését. „Tájékoztatni fogom koalíciós partnereinket, azután meglátjuk” – mondta Andrej Babišújságíróknak minden további részlet nélkül. Később az államfő a sajtónak elmondta: hiányolja, hogy a dokumentumban nincs benne a formálódó új kormány konkrét álláspontja az Ukrajna elleni orosz agresszióval kapcsolatban, Csehország vállalása a NATO-tagságból eredő kötelezettségek teljesítésére, illetve az, hogy növelni fogják a védelmi kiadásokat. Pavel a találkozón arra kérte Babišt, hogy a dokumentumba ezeket tegyék be.
„Számunkra nem elfogadható, hogy programnyilatkozatunkat az államfő kifogásai alapján módosítsuk” – mondta Tomio Okamura, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom elnöke a koalíciós vezetők ülése után újságíróknak. Okamura szavait Petr Macinka, az Autósok párt elnöke is megerősítette. Andrej Babiš az ülés után nyilatkozott újságíróknak – jelentette a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24).
Az ANO a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalommal, valamint az Autósok párttal tárgyal az új kormány megalakításáról. Az új koalíciónak 108 mandátuma lesz a 200 tagú cseh parlamenti alsóházban.
Európa tehetetlensége Ukrajna tragédiája
Az idei tél a háború legveszélyesebb időszaka lesz Ukrajna számára – nemcsak a fronton, hanem gazdasági, politikai és humanitárius értelemben…
Jövő tavasztól látogatható a Citadella
A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…
Szijjártó elárulta, meddig juthatunk hozzá az orosz energiához
Az amerikai szankciók alóli mentesség mindaddig érvényben van, amíg Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump elnök hivatalban van, a lényeg,…
Magyarország nem hajtja végre a migrációs paktumot
Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem hajtja végre a most életbe lépő migrációs paktumot, nem fogad be kvóták szerint szétosztott,…
Orbán Viktor: a kormány bevezeti a 14. havi nyugdíjat
A kormány úgy döntött, hogy bevezeti a 14. havi nyugdíjat – közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán.
Eddig érdemes megrendelni a karácsonyi ajándékot
November 30-ig meg kellene rendelnie a karácsonyi ajándékot annak, aki távol-keleti webáruházból szeretne vásárolni, a hazai webshopoknál pedig december 12-ig…
Gulyás: a Tisza soha nem látott gyűlöletet hozott a politikába
A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely szerint ahhoz, hogy valaki tiszás vagy akár DK-s jelöltséget vállaljon, alapvető erkölcsi alapelveken kell átlépni,…
Ellopott, majd inkubátorban hagyott egy csecsemőt
Nem esett baja annak az újszülöttnek, akit egy ismeretlen nő vitt el Budapesten, egy VIII. kerületi lakásból, a csecsemőt végül…






















