Az ukrán és a brit titkosszolgálat az egész világra veszélyes
Meghiúsult ukrán és brit titkosszolgálatoknak egy hiperszonikus Kinzsal rakétával felszerelt MiG-31-es vadászgép eltérítésére irányuló akciója – közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Az FSZB szerint az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége hárommillió dollárral próbált megvesztegetni orosz pilótákat. Egyiküknek egy nyugati ország állampolgárságát is felajánlotta, és arra próbálta rávenni, hogy a repülőgép eltérítése esetén ölje meg vagy altassa el a pilótafülkében ülő társát. A beszámoló értelmében a MiG-31-et a provokáció keretében a romániai Constantában található NATO-bázis környékére kellett volna irányítani, ahol a légvédelem lelőhette volna.
A beszervezésben a tájékoztatást szerint részt vett az önmagát oknyomozóként pozícionáló Bellingcat újságírócsoport, amelynek egy Szergej Lugovszkij néven bemutatkozó tagja tavaly ősszel felvette a kapcsolatot egy vadászpilótával, bemutatva neki sajtóigazolványát, és pénzt ajánlva neki katonai témájú szaktanácsadásért. A pilóta azonban elutasította a további kommunikációt. A Rosszija 24 televíziós hírcsatorna közzétette az FSZB által nyilvánosságra hozott hangfelvételt, amelyen az ukrán hírszerzés egyik alkalmazottja utasításokat ad egy pilótának az eltérítésre vonatkozóan.
Az FSZB közölte, hogy „válaszul a provokációra” hétfőre virradóra az orosz légierő hiperszonikus Kinzsal rakétákkal csapást mért az ukrán védelmi minisztérium rádió- és rádiótechnikai felderítési fő központjára a Kijev megyei Brovari városában, valamint Hmelnickij megyében Sztarokosztyantiniv katonai repülőterére, ahol F-16-osok állomásoznak. A csapásról az orosz védelmi minisztérium hétfői hadijelentésében számolt be, a helyszínek konkrét említése nélkül. Az FSZB szerint „megjósolhatatlan negatív következményekkel járhatott volna” a jelenlegi helyzetben, ha elrabolnak egy orosz repülőgépet, és azt NATO-országok területe felett lövetik le.
Itt a pénzügyi világháború: a dollár és az euró az utolsókat rúgja
A világ pénzügyi rendszere ma úgy recseg-ropog, mint egy elöregedett híd. A dollár, amely évtizedekig a világ ura volt, most…
Brüsszel bármi áron keresztbe tesz a magyaroknak
Hiába mentesül Magyarország az amerikai szankciók alól, Brüsszel 2027-től akkor is betiltja az orosz energiahordozók importját Európában. Ők folytatni akarják…
Ennyivel fizetünk többet az üzletekben
A magyarországi fogyasztói árak októberben átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – jelentette kedden a Központi Statisztikai…
Veszélyben a Tisza Párt szimpatizánsai?
A magyar szuverenitás elleni legsúlyosabb támadás az elmúlt években, hogy a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer magyar ember adatait,…
Így pihen a magyar az év utolsó heteiben
Az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen, ebben a szálláskategóriában Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát,…
Moduláris atomerőművek: Magyarország lehet a modell
Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén – mondta Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth…
Brüsszel már nem zsarolhatja tovább Magyarországot
Az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem, azt is mondhatjuk, hogy ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk…




















