Európa Putyin általi lerohanásával riogat Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő még az ukrajnai háború vége előtt „második frontot nyit” Európában.
A The Guardian című baloldali brit napilapnak adott, hétfőn megjelent interjúban Zelenszkij jelezte: el kell felejteni azokat az általánossá vált európai kételyeket, amelyek szerint Putyin először Ukrajnát akarja elfoglalni, és csak ezután „indulhat meg másfelé”. Zelenszkij szerint teljes mértékben lehetséges, hogy az orosz elnök még az ukrajnai háború vége előtt „második frontot nyithat” egy másik európai ország ellen. „Meggyőződésem, hogy ezt meg tudja tenni, képes egyidejűleg mindkettőre” – fogalmazott.
Az ukrán elnök szerint Putyin valós sikerek elérése helyett zsákutcába jutott, patthelyzet alakult ki az ő szempontjából, és ez a fiaskó viheti rá arra, hogy „más területek után nézzen”. Hangsúlyozta: Oroszország máris „hibrid háborút” visel Európa ellen, és teszteli a NATO által „vörössel meghúzott” határokat. Kijelentette: Oroszország nagy és agresszív ország, amelynek „nagy külső ellenségre van szüksége” saját különböző nemzetiségi csoportjainak és régióinak egyesítéséhez. Zelenszkij szerint az Egyesült Államok számára nem kínál megoldást a barátkozás Moszkvával, a közösen vallott értékek szempontjából Ukrajna sokkal közelebb áll Amerikához, mint Oroszország.
A chatbotok uralta antiszociális korszak küszöbén állunk
A közösségi média korszaka a végéhez közeledik, és a helyébe lépő új világ még az előbbinél is riasztóbb lesz. A…
Veszélyben a Tisza Párt szimpatizánsai?
A magyar szuverenitás elleni legsúlyosabb támadás az elmúlt években, hogy a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer magyar ember adatait,…
Így pihen a magyar az év utolsó heteiben
Az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen, ebben a szálláskategóriában Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát,…
Moduláris atomerőművek: Magyarország lehet a modell
Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén – mondta Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth…
Brüsszel már nem zsarolhatja tovább Magyarországot
Az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem, azt is mondhatjuk, hogy ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk…
Orbán szerint a szankciók alóli mentességünk időhatár nélküli
Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök a Donald…
Amerikai üzemanyag a magyar atomerőműben
A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás…
Magyarországnak is lehetnek HIMARS rakétái
HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről maga a honvédelmi miniszter beszélt a…
Orbán: Magyarország teljes mentességet kap a szankciókra
A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében Magyarország teljes mentességet kap az orosz energiahordozókra kivetett…
Nem elég a régió biztonságos olajellátásához az Adria
Az Adria-vezeték kapacitása kapcsán megjelent sajtóhírek következtetései nem tükrözik a Mol álláspontját. Továbbra is kitartunk amellett, hogy a régió biztonságos…




















