LEGOLVASOTTABB


Az eddigieknél is többen menekülnek Ukrajnából

Az előző hónaphoz képest szeptemberben tovább emelkedett azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unió valamely tagországában, az illetékes hatóságok a vizsgált hónapban az eddigi legtöbb, több mint 79 ezer ilyen jogállást biztosítottak ukrajnai menekültek számára.

Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat szerint szeptember végén 4 302 155 menedékes státusszal rendelkező ukrán állampolgár élt az Európai Unióban (Fotó: SITA/AP illusztrációs felvétel)
❚❚

A 2022. február 24-én indult háború miatt Ukrajnából elmenekültek továbbra is enyhén növekvő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyermekeik pedig állami iskolába járhatnak – közölte a hivatal. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat hétfőn közreadott jelentése szerint szeptember végén 4 302 155 menedékes státusszal rendelkező ukrán állampolgár élt az Európai Unió valamely tagországában. Augusztus végéhez képest az átmeneti védelemben részesült ukrajnaiak száma 49 555-tel, azaz +1,2 százalékkal nőtt.

A vizsgált hónapban a tagországok összesen 79 205 ilyen jogállást biztosítottak ukrajnai menekültek számára, ami 49 százalékkal több, mint egy hónappal korábban. Az uniós statisztikai hivatal az adatok meredek emelkedését azzal magyarázta, hogy az ukrán kormány 2025. augusztus végén rendeletet fogadott el, amely a 18 és 22 év közötti férfiaknak jogot biztosít arra, hogy akadálytalanul elhagyják Ukrajnát.

Az átmeneti védelmet biztosító legtöbb jogállást ukrajnai menekültek számára ez idáig – a tagállamoktól beérkezett adatok szerint – Németország (1 218 100), Lengyelország (1 008 885) és Csehország (389 310) biztosította. Az augusztus végi adatokhoz képest szeptemberben a kedvezményezettek száma legnagyobb mértékben Lengyelországban (+12 960; +1,3 százalék), Németországban (+7585; +0,6 százalék) és Csehországban (+3455; +0,9 százalék) nőtt. Csökkenést egyedül Franciaországban regisztráltak (-240; -0,4 százalék).

Az egyes uniós országok lakosságával összehasonlítva szeptember végén Csehországban (35,7), Lengyelországban (27,6) és Észtországban (25,5) volt a legmagasabb az átmeneti védelemben részesültek ezer főre jutó száma, míg uniós szinten az átlag ezer főre vetítve 9,6 volt. A jelentés szerint Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 42 010 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára. A vizsgált hónap, szeptember folyamán pedig 455-öt.

Küldj nekünk tippet




A chatbotok uralta antiszociális korszak küszöbén állunk

A közösségi média korszaka a végéhez közeledik, és a helyébe lépő új világ még az előbbinél is riasztóbb lesz. A…

10. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa Putyin általi lerohanásával riogat Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő még az ukrajnai háború…

10. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az eddigieknél is többen menekülnek Ukrajnából

Az előző hónaphoz képest szeptemberben tovább emelkedett azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unió…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Veszélyben a Tisza Párt szimpatizánsai?

A magyar szuverenitás elleni legsúlyosabb támadás az elmúlt években, hogy a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer magyar ember adatait,…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így pihen a magyar az év utolsó heteiben

Az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen, ebben a szálláskategóriában Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát,…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az energiaárakat a geopolitika, nem a józan ész befolyásolja

Az Európai Unió (EU) jelenlegi energetikai szabályozását nagyban befolyásolja a geopolitika. Egyre inkább hiányzik a józan paraszti ész – véli…

10. 11. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Nyugat leleplezte az ukránok óriási veszteségeit

Az ukrán hadsereg teljes vesztesége meghaladta a megdöbbentő 1,7 millió főt – írja a Militari Watch Magazine. A lap információi…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Moduláris atomerőművek: Magyarország lehet a modell

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén – mondta Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lavrov elárulta, miért nem érhet véget a háború

Lehetetlen az ukrajnai konfliktust lezárni a kiváltó okok megszüntetése és az orosz érdekek figyelembe vétele nélkül – jelentette ki Szergej…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Brüsszel már nem zsarolhatja tovább Magyarországot

Az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem, azt is mondhatjuk, hogy ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán szerint a szankciók alóli mentességünk időhatár nélküli

Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök a Donald…

09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Amerikai üzemanyag a magyar atomerőműben

A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás…

09. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarországnak is lehetnek HIMARS rakétái

HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről maga a honvédelmi miniszter beszélt a…

09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az ukránok szerint Budapest „Moszkva és Kína trójai falova”

A magyar kormány politikája az Európai Unió és a NATO egységének gyengítését célozza – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk volt ukrán…

09. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Moszkva elleni szankciókon már az egész világ nevet

Az Oroszország ellen az ukrajnai háború miatt 2022 óta bevezetett, példátlanul durva nyugati szankciók a visszájára sültek el. A legnagyobb…

09. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán: Magyarország teljes mentességet kap a szankciókra

A rezsicsökkentést sikerült megvédeni, a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében Magyarország teljes mentességet kap az orosz energiahordozókra kivetett…

08. 11. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 11. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nem elég a régió biztonságos olajellátásához az Adria

Az Adria-vezeték kapacitása kapcsán megjelent sajtóhírek következtetései nem tükrözik a Mol álláspontját. Továbbra is kitartunk amellett, hogy a régió biztonságos…

08. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lassan Zelenszkij is elismeri Pokrovszk elvesztését

Három nap alatt több mint 200 orosz roham, rengeteg orosz katona a város környékén – Pokrovszk helyzetével kapcsolatban Volodimir Zelenszkij…

08. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.