Szijjártó: Oroszország készen áll a tárgyalásokra
Oroszország is készen áll a magas szintű párbeszéd fenntartására az Egyesült Államokkal, valamint arra, hogy megfelelő előkészítés után megtartsák a budapesti béke-csúcstalálkozót – közölte Szijjártó Péter magyar külügyminiszter kedden Minszkben, miután orosz kollégájával egyeztetett.
A magyar tárcavezető az orosz kollégájával, folytatott találkozóját követően elmondta, hogy Szergej Lavrovval áttekintették a regionális biztonsági és energiaellátási helyzetet. „A múlt heti washingtoni megbeszéléseim után jó hír, hogy az oroszok is készen állnak a magas szintű párbeszéd fenntartására és folytatására az amerikaiakkal. Ez jó hír nekünk, hiszen pontosan tudjuk, hogy mindaddig, amíg van magas szintű párbeszéd az amerikaiak és az oroszok között, addig van remény a békére” – húzta alá. „Szergej Lavrov is arról tájékoztatott engem, hogy készen állnak a magas szintű párbeszéd fenntartására, készen állnak arra, hogy megfelelő előkészítés után a vezetők is találkozzanak egymással, s nem kérdés az, hogyha lesz békecsúcs, akkor az Budapesten kerül megrendezésre” – tette hozzá.
Szijjártó Péter kifejtette, hogy a magyar kormány nem híve az üzengetésnek, főleg nem az olyan fontos kérdésekben, mint az energiaellátás, így az Egyesült Államok által bejelentett friss szankciók lehetséges hatásait majd Orbán Viktor miniszterelnök személyesen fogja egyeztetni Donald Trump amerikai elnökkel a jövő heti washingtoni találkozójuk alkalmával. „Természetesen mi abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarország energiaellátásának biztonságát garantáljuk. Minden tárgyalásunk az amerikaiakkal is ezt az irányt fogja képviselni” – jelentette ki. „Tehát mi továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy az ország energiaellátásának biztonságát garantáljuk. Az ehhez szükséges együttműködésre az oroszok készen állnak, és az ezzel kapcsolatos kérdéseket az amerikaiakkal pedig jövő héten meg fogjuk vitatni” – összegzett Szijjártó.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























