A kínai elnök hamarabb találkozik Trumppal, mint az orosz államfő
Míg Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozóját Donald Trumppal későbbre halasztották, az amerikai elnök jövő hét csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel – jelentette be a Fehér Ház.
Trump sajtótitkára, Karoline Leavitt közölte, hogy az államfő washingtoni idő szerint pénteken az éjszakai órákban indul csaknem egyhetes, három országot érintő ázsiai hivatalos látogatásra, aminek keretében megtörténhet az első személyes amerikai–kínai elnöki találkozó.
Az elnöki szóvivő beszámolt arról, hogy Donald Trump helyi idő szerint vasárnap reggel érkezik Malajziába, ahol aznap találkozik az ország miniszterelnökével, majd részt vesz a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) vezetőinek munkavacsoráján. Útjának következő állomása Japán lesz, ahol Tokióban kedden tárgyal a távol-keleti szigetország új miniszterelnökével. Az amerikai elnök szerdán a dél-koreai államfővel tart hivatalos megbeszélést Puszanban, majd részt vesz az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) vezetői tanácskozásán.
Az elnöki körút záróprogramjaként Donald Trump csütörtökön Dél-Koreában ül tárgyalóasztalhoz Hszi Csin-ping kínai elnökkel – mondta Karoline Leavitt szóvivő. A kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön azt jelentette be, hogy a kelet-ázsiai ország miniszterelnök-helyettese vezette delegáció a hétvégén kétoldalú, kereskedelmi témájú egyeztetéseket folytat az Egyesült Államok kormánydelegációjával. Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter közölte, hogy az amerikai küldöttséget ő vezeti, a megbeszélést szombaton tarthatják.
A várakozások szerint a malajziai amerikai-kínai egyeztetés a két ország elnökének jövő csütörtökre tervezett találkozóját készíti elő.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























