LEGOLVASOTTABB











Trump szerint később tartják a tervezett találkozót Putyinnal

Később tartja meg tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök, a jövő hétre kilátásba helyezett időpontot törölték. Az amerikai elnök ezt szerdán közölte, miután tárgyalt Mark Ruttéval, a NATO főtitkárával.

Donald Trump elismerte, hogy „egy kicsivel” későbbre halasztja az orosz elnökkel tervezett találkozóját (Fotó: SITA/AP/Alex Brandon)
❚❚

Donald Trump elmondta, úgy érzi, hogy a találkozó most nem hozná meg az elvárt eredményt. „Töröltük a találkozót Putyin elnökkel, nem érezzük helyénvalónak. Nem vinne bennünket oda, ahova jutni akarunk, így töröltem. A jövőben fogjuk megtartani” – fogalmazott az amerikai elnök. Donald Trump azt is elmondta, hogy hosszú megfontolás után hozta meg a szankciós döntést két nagy orosz olajvállalat ellen, aminek célja, hogy a háború lezárását elősegítse. A büntetőlépések hatályát illetően kijelentette: „reméljük, hogy nem lesznek életben túlságosan hosszú ideig, reméljük, hogy a háború lezárul”. Szerdán Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter jelentett be két meghatározó orosz olajipari nagyvállalat, a Rosnyeft és a Lukoil ellen szankciót.

Az elnök megismételte kedden is hangoztatott véleményét, hogy mind az ukrán, mind az orosz fél békét akar, és egyben kifejezte meggyőződését, hogy sikerül pontot tenni az ukrajnai konfliktus végére. Kifejtette, hogy a közelmúltban nyolc háborús konfliktus lezárását sikerült elérni, és egy maradt hátra, az orosz-ukrán háború.

Donald Trump újságírói kérdésre megismételte, hogy az Egyesült Államoknak nincs szándékában nagy hatótávolságú Tomahawk rakétákat Ukrajna rendelkezésére bocsátani. Érvként azt említette, hogy a Tomahawk kezelésének elsajátítása legkevesebb hat hónap, de inkább egy év intenzív kiképzést igényel, és hangsúlyozta, hogy nagyon összetett eszközökről van szó. „Az egyedüli mód, hogy a Tomahawkot kilőjék az, hogy mi indítjuk el, mi pedig ezt nem fogjuk megtenni” – jelentette ki az amerikai elnök, hozzáfűzve, hogy az Egyesült Államok nem fog másokat kiképezni a rakéta használatára.

Donald Trump egyben megerősítette, hogy jövő héten Dél-Koreában tárgyalóasztalhoz ül Hszi Csi-ping kínai elnökkel, és reményét fejezte ki, hogy a kétoldalú kapcsolatokat érintő sok „kétségre” sikerül választ találniuk. Az amerikai elnök elmondta, hogy három országot érintő ázsiai utazást tesz, amelynek állomásai között szerepel Dél-Korea mellett Japán és Malajzia.

Küldj nekünk tippet




Orbán: ma két választásunk maradt, háború vagy béke

Megint két választásunk maradt: '56-ban szabadság vagy szolgasors, ma háború vagy béke – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom…

23. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fricz Tamás: sorsdöntő az idei Békemenet

Sorsdöntő az idei Békemenet, az elsőhöz hasonlítható, amikor az emberek azt érezték, hogy meg kell védeni az ország függetlenségét –…

23. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump szerint később tartják a tervezett találkozót Putyinnal

Később tartja meg tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök, a jövő hétre kilátásba helyezett időpontot törölték.…

23. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fico keményen visszavágott a progresszíveknek

A szlovák kormányfő, Robert Fico a mai brüsszeli munkalátogatása előtt részt vett a szlovák parlament uniós ügyekért felelős bizottságának az…

23. 10. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel „bármi áron” kitart Zelenszkij mellett

Az ukrajnai tűzszünet lehetséges, azonban csak az Oroszországra nehezedő nyomás fokozásával érhető el – jelentette ki az ukrán elnök, Volodimir…

23. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Atomháborúhoz vezethet a NATO agresszivitása

A NATO-országok „agresszív” politikája „a nukleáris hatalmak frontális ütközéséhez” vezethet – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes egy moszkvai biztonságpolitikai…

23. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A lengyel kormány a magyar családokat fenyegeti

A háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon.

23. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Amerika is szállíthat fűtőelemeket a paksi atomerőműbe

A magyar kormány az orosz beszállítói kapcsolatok megtartása mellett megkezdi az egyeztetéseket az amerikai nukleáris fűtőelemek vásárlásáról is a bővülő…

23. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel az állítólagos magyar kémsztori után kémkedik

Az Európai Bizottság szolgálatai nagyon komolyan veszik a magyar hatóságoknak tulajdonított kémkedési vádakat, amelyek uniós intézmények munkatársait érintik – jelentette…

23. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Szijjártó: Amerika nem mondott le a budapesti békecsúcsról

Az Egyesült Államok nem mondott le a Budapestre tervezett békecsúcsról Oroszországgal, egyedül az időzítés kérdéses, viszont az előkészítés az álhírekkel…

23. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Békemenet: Brüsszel akar dönteni a jövőnkről

Azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen…

22. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb nagy orosz légicsapás Kijevre, halálos áldozatok

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra, az eddigi adatok szerint több ember meghalt vagy megsebesült,…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fico: az EU meghiúsítaná a budapesti békecsúcsot

A szlovák kormányfő, Robert Fico szerint világos bizonyítékok vannak arra, hogy egyesek meg akarják akadályozni Donald Trump amerikai elnök és…

22. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Egyre több a migráns a magyar határnál

A múlt évi adatokhoz képest növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában a magyar határon – mondta a déli határhelyzetre irányuló…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így vernek át minket a cégek a garanciaidővel

Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Oroszország, Kína és India véget vet az amerikai dominanciának

Oroszország, Kína és India arra törekednek, hogy nézeteltéréseiket félretéve együtt ellensúlyozhassák az Egyesült Államok hatalmát – hangzott el a Magyar…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A hibás döntések miatt a gyerekek a Covid legnagyobb áldozatai

A gyerekek nagyon nagy árat fizettek a koronavírus-járvány idején a társadalom többi tagjának megóvásáért – mondta Boris Johnson volt brit…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?

Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.