Alice Weidel: Németországban nem működik a demokrácia
A nemzet a 21. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – mondta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) párt frakcióvezetője és társelnöke a Németország és Európa címmel tartott előadásán hétfőn a Várkert Bazárban.
A német politikus úgy fogalmazott, az AfD víziójának kiindulása, alapvetése a nemzet. „A szuverén nemzetállam az alapja a demokráciának, szabadságnak és önrendelkezésnek” – hangsúlyozta, hozzátéve: a felelősségteljes politikusok szolgálják a polgárokat, nem pedig uralkodnak felettük. Alice Weidel szavai szerint a mai Németországban nem működik normálisan a demokrácia, a baloldal hozzáláncolja magát a hatalomhoz, a polgárok akarata pedig veszélyben van. A kontrollálatlan, tömeges illegális migráció antiszemitizmust és bűnözést okoz, a német kormány óriási hiteleket vett fel, a német ipar pedig haldoklik, minden hónapban tízezer ipari munkahely vész el – sorolta a problémákat. Hozzátette: annyira rossz a helyzet, hogy 2025-ben 22 ezer csőddel számolnak a német vállalatok körében, ami naponta hatvan céget jelent. A politikus azt mondta, az emberek elszegényednek, és a saját bőrükön érzik a gazdasági romlást. A reményt az AfD jelenti számukra – jelentette ki, hozzátéve: az elmúlt hetek felmérései szerint az AfD lett a legerősebb politikai erő Németországban.
Alice Weidel közölte, ha meg tudnák valósítani pártjuk elképzeléseit, akkor biztos határvédelemmel akadályoznák meg az illegális migrációt és a bűnözést. Modernizálni kell a menedékjogot, és a legális migrációra kell koncentrálni – fűzte hozzá. „Annyi embert fogadnánk be, amennyit el tud viselni az ország” – magyarázta, kiemelve: az egyenlőséget helyeznék a középpontba, az etnokulturális alapú privilégiumok pedig megszűnnének.
Fontosnak nevezte továbbá a bíróságok és a média függetlenségét. Rögzítette: vissza kell állítani a fékek és egyensúlyok érvényesülését. „Az AfD víziója szerint nem gyámkodna a kormány a polgárok felett, nem hozna létre neo-feudális rendszereket, és nem befolyásolná ideológiailag a családi életet. Annyi nettó jövedelmet hagyna az adófizetők zsebébe, amennyiből mindenki el tudja tartani a családját, és tud gondoskodni a jövőről” – fogalmazott a német politikus.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























