Politikusok ellen tervezett terrortámadást hiúsítottak meg
Belga politikusok ellen merényletet tervező fiatalokat állítottak elő Antwerpenben – jelentette be Ann Fransen szövetségi ügyész.
Az antwerpeni Szövetségi Bűnügyi Rendőrség (PJF) csütörtökön négy házkutatást hajtott végre, az átkutatott lakások egyike alig néhány száz méterre van Bart De Wever belga miniszterelnök otthonától. A házkutatások során három fiatalt előállítottak, akiket politikusok ellen tervezett terrortámadási kísérlettel és terrorista csoport tevékenységében való részvétellel gyanúsítanak – idézte a közlést a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap.
A belga rendőrség speciális egységei, valamint a belga hadsereg aknamentesítő szolgálata (Sedee) a házkutatás során egy félkész robbanószerkezetet, egy fémgolyókkal teli táskát, valamint az egyik gyanúsított otthonában egy – feltételezhetően a szerkezet előállításához használt – 3D-s nyomtatót talált. „Gyaníthatjuk, hogy ez utóbbit a támadás elkövetéséhez szükséges alkatrészek gyártására használták. A szövetségi ügyészség ebben a szakaszban úgy gondolja, hogy drón készítéséről van szó robbanótöltet szállításának céljából” – fogalmazott Ann Fransen.
Az antwerpeni, 2001-ben, 2002-ben, 2007-ben született fiatalok közül kettőt kihallgattak, egyiküket a nap folyamán szabadlábra helyezték. A másik két gyanúsított sorsáról a pénteki meghallgatás keretében döntenek – tájékoztatott az ügyész. Hangsúlyozta: az eset azt mutatja, hogy az ügyészségnek, a rendőrségnek és a hírszerző szolgálatoknak mindig ébernek kell maradniuk. Hozzátette: ezért fontos, hogy a rendőrség és az igazságszolgáltatás mindig elegendő kapacitással rendelkezzen a biztonság szavatolásához.
Az ügyész közölte, 2025 folyamán ez idáig már több mint 80 nyomozás indult az ügyészség terrorizmussal foglalkozó részlegén. Ez meghaladja a 2024-ben regisztrált összes eset – tette hozzá. A napilap emlékeztetett: Belgiumban a terrorfenyegetettség szintje a négyfokozatú skálán a hármas szinten van, ami komoly fenyegetést jelent. Gert Vercauteren, a terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) igazgatója azt mondta, túl korai lenne a mutatót lefelé módosítani.
Bal vagy jobb? Magyarország jövője a választóktól függ
A magyar gazdaság ismét válaszút előtt áll – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor egy pénteki vállalkozói fórumon. A magyar…
Nézőpont Intézet: nőtt Orbán Viktor előnye
Emelkedett Orbán Viktor előnye Magyar Péterrel szemben a miniszterelnöki alkalmassági versenyben november folyamán a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint. Csak a…
Plakátkampány a Tisza Párt megszorításai ellen
Plakátkampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom a Tisza Párt gazdaságot érintő tervei miatt. Szűcs Gábor, a mozgalom alapító tagja szerint…
Alapvető jogokért harcolnak Kárpátalján a magyar pedagógusok
Olyan alapvető jogokért és lehetőségekért kénytelenek küzdeni Kárpátalján a magyar pedagógusok, mint annak a szabad megválasztása, hogy az oktatás nyelve…
Átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére – figyelmeztet legújabb Facebook-bejegyzésében Maruzsa Zoltán, a belügyminisztérium köznevelési államtitkára.
A kormány kész mentőövet dobni Budapestnek
A kormány törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűléshez, ami azt a célt szolgálja, hogy Budapest fizetésképtelensége esetén is valamennyi fővárosi dolgozó…
A Tisza súlyos csapást mérne a magyar vállalkozókra
A Tisza kiszivárgott adóemelési tervei súlyos csapást mérnének a magyar vállalkozásokra és a gazdaság egészére – állítja Palóc André, a…
Nyakunkon a harmadik világháború?
Ha az EU tagállamai beszállnak a fegyveres konfliktusba Oroszországgal szemben, annak könnyen kalkulálhatóan világháború lesz a következménye – jelentette ki…
Ha győz a Tisza, el lehet felejteni a béremelést
Ha a Tisza programja életbe lép, a „minimálbér-emelést el lehet felejteni” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió műsorában…
Hétfőtől megvehetjük a jövő évi sztrádamatricát
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek…
Az ellenzéki irányítású Budapest a legkoszosabb nagyváros
Hat év Karácsonnyal: Budapest a legkoszosabb nagyváros a turisták értékelései alapján készült felmérés szerint – figyelmeztet Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP…
Így árulta el a magyarokat a gyurcsányi baloldal
Egy fájó emlék a nemzet testén 2004. december 5., amikor a baloldal rárontott a magyar nemzetre – figyelmeztet Zsigmond Barna…
Kormányváltás esetén a benzin ára is alaposan elszállhat
A magyar kormány megvédi a magyar családokat a magas energiaáraktól. Ezzel szemben Brüsszel továbbra is háborús logika mentén gondolkodik, ennek…
Magyarország beperli az Európai Bizottságot
Magyarország beperli az Európai Bizottságot, ha a magyar vétót kikerülve hoznak döntést az orosz gáz- és olajvásárlás elleni szankciók ügyében…
Hol adhatunk túl a leggyorsabban a lakásunkon?
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve…
Nacsa Lőrinc: fontos a külhoni magyar vállalkozások támogatása
A Kárpát-medencei magyar vállalkozói ökoszisztéma megerősítése és a külhoni magyar közösségek gazdasági önállóságának támogatása az elmúlt években Magyarország egyik fontos…























