Itt a vég: Magyar Péter már semmi újat nem tud nyújtani
Megtört a Tisza Párt lendülete a nyáron – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója a Harcosok órája című online műsorban csütörtökön.
Kiszelly Zoltán közölte: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke először „besöpörte” az ellenzékváltó szavazókat, akikhez jöttek a többi párttól „összegereblyézett” kormányváltó szavazók, és mivel a bizonytalan szavazók csak jövőre, a választási döntés szintjén fognak komolyabban foglalkozni a politikával, ugyanott tart, mint az előző választás előtt Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, az ellenzék korábbi közös miniszterelnök-jelöltje, hogy már csak jobbról tudna szavazókat begyűjteni, „azok meg nem akarnak menni, mert egy ilyen balos csapathoz miért mennének”.
Márki-Zay Péter is katolikus, öt gyereke van, mégis egy olyan globalista politikát képviselt, ami rossz Magyarországnak. Magyar Péter ugyanez, továbbá vannak kételyek a személyisége miatt, az emberek látják, hogy jobban szereti magát, mint Magyarországot – fogalmazott Kiszelly. Az elemzési igazgató értékelése szerint Magyar Péter „követő üzemmódba” kapcsolt, mert már nem tud kezdeményezni, miután a három témája – az állami szolgáltatások színvonala, a luxizás és Orbán Viktor személye – kifulladt.
A Tisza elnöke azért támadja a miniszterelnök személyét, hogy ezzel egy polcra kerüljön vele – mondta Kiszelly Zoltán. Hozzátette, mivel Magyar Péter még nem nyújtott olyan teljesítményt, mint Orbán Viktor, kapaszkodik mindenbe, ezért vannak rászervezések akár a kötcsei rendezvényre, akár a kormányfő posztjaira, mert így tudja fenntartani a figyelmet a saját projektje iránt. Most építik ki azt a Tisza Világnak hívott propagandaeszközt, amiről az alelnökük azt mondta, Amerikában amerikaiak fejlesztik, aztán kiderült, hogy ukránok fejlesztik, nem derült ki, milyen pénzből, és amelyen keresztül „tolják” az üzeneteiket – jegyezte meg.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























