A nap vicce: a francia külügy szerint Moszkva vesztésre áll
Oroszország katonailag, politikailag és gazdaságilag is vesztésre áll az ukrajnai háborúban – jelentette ki Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter hétfőn Varsóban, a lengyel, német és ukrán hivatali kollégájával közösen tartott sajtókonferencián.
Jean-Noël Barrot francia, Radoslaw Sikorski lengyel és Johann Wadephul német külügyminiszter, a három országot felölelő weimari háromszög találkozóján tárgyalt a reprezentációs célokat szolgáló varsói Belweder elnöki palotában. Részt vett a tanácskozáson Andrij Szibiha, az ukrán diplomácia vezetője is. Barrot a közös sajtóértekezleten elmondta: megerősítették Ukrajna „rendíthetetlen támogatását”. „Mindenki tudja, mindenki látja, hogy Oroszország katonailag, politikailag és gazdaságilag is vesztésre áll” – fogalmazott a francia politikus. Oroszország gazdasága „agóniában van, megfojtják a háborús erőfeszítések, az ukrán támadások, amelyek mintegy 17 százalékkal csökkentették az orosz olajfinomítók kapacitását, valamint az erőteljes szankciók is, amelyeknek Vlagyimir Putyin továbbra is kiteszi saját népét” – jelentette ki Barrot. A diplomata a többek között Lengyelországban, Észtországban és Romániában az utóbbi időben történt légi incidensekre utalva úgy vélekedett: Vlagyimir Putyin orosz elnök azért folyamodott ezekhez a „provokációkhoz”, hogy „elfedje kudarcát”.
Radoslaw Sikorski szerint az incidensek azt mutatják, hogy Oroszország „konfrontációra törekszik”. A megbeszélésen ezért Európa biztonságának megerősítéséről is tárgyaltak – számolt be a lengyel tárcavezető. A miniszterek egyetértettek abban, hogy Oroszország tevékenységének megfékezéséhez „a szankciók megerősítése a kulcs” – mondta el Sikorski. Hozzátette: be kell tömni a szankciórendszerben még létező „hézagokat”.
Van még remény a Nyugat megmentésére, vagy itt a vég?
A nyugati civilizáció mára túljutott a fénykorán. Az 500 éves dominancia után a posztliberális világ egyre határozottabban szembefordul vele. Ez…
Meg kell menteni Magyarországot a háborúpárti liberálisoktól
A mi küldetésünk nem kevesebb, mint megmenteni Magyarországot és Európát a háborúpárti liberálisoktól – hangsúlyozta a Fidesz országos kampányfőnöke, a…
Magyar Péter már látja a fényt az alagút végén
Egy csodálatos úton indultunk el másfél évvel ezelőtt, és ma már egy másik országban élünk, mert látjuk az alagút végén…
Az ukrán nagykövet a magyarokat sértegeti
Fejezze be a magyarok sértegetését Sándor Fegyir – szólította fel a budapesti ukrán nagykövetet a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán…
Országos rendőri ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon…
Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet
Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért…
A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…
A kormány meghosszabbítja az árréscsökkentést
A magyar kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést. A módosításokról szóló kormányrendeletet…
Jövő tavasztól látogatható a Citadella
A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…





















