A globalisták elérték a céljukat Moldovában
A globalista európai politikusok gyomorforgató ömlengésbe kezdtek annak hírére, hogy megőrizte parlamenti többségét a Moldovai Köztársaságban vasárnap tartott parlamenti választásokon a Maia Sandu elnök által vezetett és az Európai Unió által is támogatott Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS).
Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Moldova előtt – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Moldovai Köztársaságban tartott parlamenti választások eredményét kommentálva. Az X-en Ursula von der Leyen kijelentette: semmilyen félelemkeltésre vagy megosztottságra irányuló kísérlet nem törheti meg az ország elszántságát. Moldova világosan kimondta választását: Európa, demokrácia. szabadság – hangsúlyozta. „Ajtónk nyitva áll. És minden lépésnél Önökkel leszünk. A jövő az Önöké” – zárta bejegyzését a bizottság elnöke.
António Costa, az Európai Tanács elnöke bejegyzésében hangsúlyozta: Moldova népének üzenete hangos és világos: a demokráciát, a reformokat és az európai jövőt választotta Oroszország nyomása és beavatkozása ellenére. Az EU támogatja Moldova minden lépésénél – tette hozzá üzenetében a tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke.
Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő bejegyzésében azt írta: Moldova választása egyértelmű igent jelent az európai jövőre. Oroszország hatalmas, dezinformációterjesztésre és szavazatvásárlásra irányuló erőfeszítései sem állíthatják meg a szabadság mellett elkötelezett népet –jelentette ki.
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke üzenetében leszögezte: Moldova jövője Európában van. A választások eredményére utalva kijelentette: ezzel a történelmi lépéssel Moldova népe a demokrácia, a remény és a lehetőségek útját választotta. Moldova Európát választotta, Európa Moldova – tette hozzá bejegyzésében az uniós parlament elnöke.
A moldovai választásokon az európai eszme győzött, Oroszországnak nem sikerült destabilizálnia az országot – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Warsaw Security Forum című varsói kétnapos nemzetközi konferencia megnyitóján. Annak kapcsán, hogy a vasárnapi moldovai parlamenti választásokat a Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) nyerte meg, Zelenszkij úgy fogalmazott: „Gratulálunk Moldovának, a választásokon az európai eszme, a normális és stabil nemzeti fejlődés eszméje győzött, az orosz diverzió nem fog tovább terjedni Európában”.
A konferencia megnyitóján szintén felszólaló Donald Tusk lengyel kormányfő is, aki a moldovai parlamenti választásokkal kapcsolatban elmondta: az eredmény azt mutatja, hogy Moldova lakosai „ellenálltak az orosz agressziónak, és a választási folyamatba való erőszakos beavatkozásnak, mert hittek a szolidaritásban és nem csalódtak Európa szolidaritásában”.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























