Amerika most épp a szerbeket zaklatja
Október elsején életbe lépnek a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) elleni amerikai szankciók, Szerbia nem kapott további haladékot – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb elnök.
Az Egyesült Államok január 10-én jelentette be, hogy büntetőintézkedéseket vezet be a többségi orosz tulajdonban lévő szerb vállalat ellen. Szerbia 45 napot kapott arra, hogy eltávolítsa az orosz tőkét a NIS-ből, de nem teljesítette ezt. A belgrádi értéktőzsde nem sokkal a határidő lejárta előtt közölte, hogy az orosz Gazpromnyeft a részesedéséből mintegy 5 százalékot átruházott a Gazpromra.
Korábban a szerb nemzeti olajtársaság 50 százaléka volt az orosz Gazpromnyeftyé, 6,15 százaléka a Gazpromé, 29,87 százaléka pedig a szerb államé, a fennmaradó részen kisrészvényesek osztoznak. A változást követően a Gazpromnyefty részesedése 44,85 százalékra csökkent, míg a Gazpromé 11,30 százalékra nőtt. A NIS hatszor kapott felmentést az év során a szankciók alól, most azonban már nem lehetett tovább halasztani a büntetőintézkedések bevezetését – magyarázta a szerb elnök. Hozzátette: Szerbia komoly árat fizet a nagyhatalmak közötti nézeteltérésekért. „Ez komoly gondokat fog okozni, de keressük a kiutat“ – húzta alá Aleksandar Vučić. „Gondok adódhatnak a bankokkal, mert senki nem akar majd egy szankciók alatt lévő vállalattal üzletelni, és feltételezhetően a NIS dolgozóinak fizetéseit sem fogják tudni folyósítani. De várjunk, talán történik valami csoda október elsejéig” – tette hozzá.
Van még remény a Nyugat megmentésére, vagy itt a vég?
A nyugati civilizáció mára túljutott a fénykorán. Az 500 éves dominancia után a posztliberális világ egyre határozottabban szembefordul vele. Ez…
Meg kell menteni Magyarországot a háborúpárti liberálisoktól
A mi küldetésünk nem kevesebb, mint megmenteni Magyarországot és Európát a háborúpárti liberálisoktól – hangsúlyozta a Fidesz országos kampányfőnöke, a…
Magyar Péter már látja a fényt az alagút végén
Egy csodálatos úton indultunk el másfél évvel ezelőtt, és ma már egy másik országban élünk, mert látjuk az alagút végén…
Az ukrán nagykövet a magyarokat sértegeti
Fejezze be a magyarok sértegetését Sándor Fegyir – szólította fel a budapesti ukrán nagykövetet a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán…
Országos rendőri ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon…
Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet
Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért…
A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…
A kormány meghosszabbítja az árréscsökkentést
A magyar kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést. A módosításokról szóló kormányrendeletet…
Jövő tavasztól látogatható a Citadella
A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…





















