A hét vicce: Ukrajna győzhet az oroszok felett
Donald Trump szerint Ukrajna – az Európai Unió és a NATO támogatásával – képes lehet teljesen visszanyerni az Oroszország által elfoglalt területeit – az amerikai elnök erről közösségi oldalán fejtette ki a véleményét.
Donald Trump Truth Social-ön megjelent bejegyzésében arra alapozta a véleményét, hogy „teljes mértékben megismerte és megértette” Ukrajna és Oroszország katonai, valamint gazdasági helyzetét. „Idővel, türelemmel és Európa pénzügyi támogatásával, valamint különösen a NATO-val, az eredeti határok, ahonnan a háború indult, nagyon is opciónak számítanak” – fogalmazott az elnök. Kifejtette, hogy Oroszország három és fél éve folytat „céltalanul” egy olyan háborút, amit egy „igazi katonai hatalom” kevesebb, mint két hét alatt megnyert volna. Hozzátette, hogy ez egy „papírtigrishez” teszi hasonlatossá Oroszországot. Donald Trump szerint Oroszország nagy gazdasági bajban van, ami azt jelenti, hogy itt az idő Ukrajnának cselekedni. Megjegyezte, hogy „egyébként” mindkét országnak – Ukrajnának és Oroszországnak – is jót kíván, ugyanakkor közölte, hogy az Egyesült Államok továbbra is ellátja a NATO-t fegyverzettel, amivel a katonai szervezet „azt tehet, amit akar”.
Donald Trump kedden az ENSZ Közgyűlés plenáris tanácskozásán tartott felszólalását követően kétoldalú megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, valamint Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























