Ukrán terrortámadás az orosz üdülőhely ellen
Az ukrán hadsereg vasárnap este a Krím félsziget egyik üdülőövezetében, ahol nincsenek katonai objektumok, drónokkal „szándékos terrortámadást követett el polgári célpontok ellen” – közölte az orosz védelmi minisztérium.
Ukrán részről azonban nem a krími támadás volt az egyetlen, Kijev továbbra is masszívan támadja az orosz területeket. Az orosz légvédelem 114 ukrán drónt lőtt le, vagy fogott el Oroszország régiói felett az éjszaka folyamán – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium. A legtöbb repülőgép-típusú pilóta nélküli légi járművet, egyformán 25-öt a rosztovi és a krasznodari régió légterében semmisítettek meg, további 19-et a belgorodi, 13-at az asztrahani régióban, tízet pedig a Krím félsziget felett.
Szergej Akszjonov, a Krími Köztársaság vezetője hétfőre virradóra arról számolt be a Telegram-csatornáján, hogy dróntámadás érte az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt félsziget déli részét, amelynek következtében három ember életét vesztette, 16 pedig megsebesült. A tisztségviselő szerint a Szevasztopollal határos Forosz településen több objektum megrongálódott, köztük egy iskola és egy szanatórium. Belgorod megyéből három civil halottat és tíz sebesültet jelentettek.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























