Százezres tömeget várnak Charlie Kirk mai búcsúztatására
A szervezők százezres tömeget várnak a merénylet áldozatává vált Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista vasárnapi búcsúztatására, amelynek helyszínén, a Phoenix melletti Glendale-ben a titkosszolgálat őrizetbe vett egy fegyverest hamis hatósági igazolvánnyal.
Anthony Guglielmi, a titkosszolgálat szóvivője közölte, hogy a szervezet emberei a helyi rendvédelmi szervek tagjaival közösen fogták el a gyanúsan viselkedő embert a gyászszertartásnak helyet adó State Farm stadion területén belül, és őrizetben tartják. A közlemény szerint a fegyvert viselő férfi azt állította, hogy hatósági ember.
A szeptember 10-én meggyilkolt Charlie Kirk nyilvános búcsúztatását a titkosszolgálat és társszervezetei kiemelt rendezvénynek tekintik, az Egyesült Államokban lehetséges, legmagasabb szintű biztonsági intézkedésekkel készülnek rá. Az eseményt a 63 ezer főt befogadni képes State Farm arénában, az Arizona Cardinals amerikaifutball-klub stadionjában rendezik meg vasárnap. A szervezők bejelentették, hogy azok számára, akik nem férnek be, megnyitnak egy közeli kisebb stadiont, amelyben kivetítőn követhetik az eseményt.
Charlie Kirk búcsúztatásán részt vesz és beszédet mond többek mellett Donald Trump elnök, J.D. Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter, valamint Robert F. Kennedy egészségügyi miniszter, akinek apja, Robert F. Kennedy igazságügyi miniszter és szenátor, valamint nagybátyja, John Fitzgerald Kennedy elnök az 1960-as években szintén merénylet áldozata lett. Erika Kirk, Charlie Kirk özvegye és a Turning Point USA konzervatív szervezet új elnöke is búcsúbeszédet mond.
A 31 éves Charlie Kirköt, a Turning Point USA alapítóját a Utah Valley Egyetemen egy fiatalok számára tartott vitafórumon gyilkolták meg szeptember 10-én. A merénylet elkövetésével a 22 éves Tyler Robinsont gyanúsítják, akire az ügyészség halálbüntetés kiszabását kérte.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























