Újabb magyarellenes támadás Romániában
Újabb magyar nemzetiségű személy ellen irányuló incidens miatt indított bűnvádi eljárást a Kolozs megyei rendőrség, miután egy román nő „bozgornak” (hazátlan) nevezett egy magyar nőt Kolozsváron, mert az magyarul beszélt az utcán – számolt be a Krónika hírportál.
Az erdélyi közéleti portálnak a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: hivatalból indult eljárás az incidens kapcsán a román Stiri de Cluj nevű hírportál cikke nyomán. A történtekkel kapcsolatban erőszakra, gyűlöletre és diszkriminációra való uszítás gyanújával folyik kivizsgálás. A csütörtökön történt kolozsvári incidensről Tudor Duica, a TEUS – Transilvania Noastra – Erdélyünk – Unser Siebenbürgen regionalista egyesület vezetője számolt be a Facebookon.
Mint írta, a megfenyegetett magyar nő egyik barátjának a felesége. Duica barátja rövid beszámolóját is megosztotta, mely szerint az eset a vasúti pályaudvar környékén történt, amikor felesége telefonon magyarul beszélt egy magyarországi ügyfelével. Ekkor egy jól öltözött 50 év körüli nő agresszíven rászólt: „Bozgoroaica (a hazátlan nőnemű változata románul), magyarul beszélj otthon, ne Kolozsváron az utcán!”. A férj szerint felesége nem tudott válaszolni az inzultusra.
Tudor Duica az incidens kapcsán leszögezte: hasonló megnyilvánulásnak nem lenne szabad megtörténnie, és a jelek szerint veszélyessé válik magyar nyelven beszélni a nyílt utcán Kolozsváron. „Szolidárisnak kell lennünk a magyarokkal, nem tehetjük ki őket e kretének kénye-kedvének, hiszen másképp nem nevezhetem őket” – írta Duica. A transzilvanista szervezet elnöke a több román párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselőjére, Dan Tanasára utalt, aki nemrég egy bejegyzésében a nem román etnikumúak ellen hergelte követőit a Facebookon.
A napokban kiderült: júniusban a Kolozsvár melletti Szászfenesen fizikailag bántalmaztak egy férfit, mert feleségével magyarul beszélt az üzletben. Bár a férfi nem tett feljelentést, az eset közösségi médiában és a sajtóban való megjelenése után a rendőrség hivatalból eljárást indított.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























